Kamaszok elloptak egy autót Bács-Kiskun megyében, felborultak vele

Vágólapra másolva!
Ellopta unokatestvérük apjának autóját két kamasz. A felnőtt nem tudott arról, hogy elvitték egy körre az autóját. A fiatalok nem voltak egyedül az autóban, öten megsérültek, amikor karamboloztak. Egy 15 éves, izsáki fiú és az ikertestvére is vezetett a karambol előtt, nekik most több bűncselekmény miatt is felelniük kell.
Vágólapra másolva!

Október 19-én 23 óra 20 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Dunaföldváron a Kereszt utcában

egy autó villanyoszlopnak csapódott, felborult, miközben két parkoló kocsinak is nekiütközött. Amikor a rendőrök megérkeztek, az utasok közül néhányan már elmenekültek a helyszínről.

Kiderült, hogy az autóban öt kamaszfiú utazott, akik közül ketten súlyosan, hárman könnyebben sérültek meg. A Paksi Rendőrkapitányságon közúti baleset gondatlan okozása miatt indítottak eljárást az ügyben.

Összetört autó Izsákon Forrás: Police.hu

A rendőrök megállapították, hogy a baleset előtt egy izsáki ikerpár a rokonainál volt Dunaföldváron. A fiúk késő este az unokatestvérükkel és két ismerősükkel

engedély nélkül köcsönvették az autót és kocsikázni indultak. A baleset előtt többen is vezettek. Az ütközés mind az öten kiszálltak.

Forrás: Police.hu

A balesetet okozó ikerpár egyik tagját közúti baleset gondatlan okozása, járműlopás,és cserbenhagyás miatt hallgatták ki. Ikertestvérének szintén felelnie kell járműlopás és cserbenhagyás miatt.

A paksi rendőrök befejezték a vizsgálatokat, és az iratokat átadták az ügyészségnek - írja a Police.hu.