Hotelek vendégeit tartotta rettegésben egy nő Komáromban

Vágólapra másolva!
Nyolc hónapon keresztül tört be hotelekbe, apartmanokba egy nő Komáromban. Csak külföldiektől lopott. Miután elfogták, eljárást indítottak ellene, és letartóztatták, egy idő után azonban már szabadlábon védekezhetett. Ekkor pont ott folytatta a lopásokat, ahol korábban abbahagyta.
Vágólapra másolva!

A nő 2019 nyarától egészen a következő év tavaszának közepéig komáromi apartmanokba és hotelekbe surrant be, ahol

koreai, mongol és thai embereket lopott meg: pénztárcákat, laptopokat, bankkártyákat vitt el.

Az egyik alkalommal elvitt egy hátizsákot, amelyben volt egy telefon, egy notebook különböző tartozékokkal és 2000 euro. Csak itt 900 ezer forint kárt okozott, ráadásul elvitte a férfi összes iratát.

A nőt, miután elfogták, letartóztatták. Egy idő után szabadlábon védekezhetett.

Pont három héttel azután, hogy szabadon engedték, újra lopni ment.

Egy komáromi hotelbe surrant be, ahonnan egy koreai férfi válltáskáját vitte el, a benne lévő pénztárcával, iratokkal, bankkártyákkal és pénzzel.

Itt összesen 232.000 forint kárt okozott, aztán még a bankkártyát is használta, kétszer is, mindkétszer egy dohányboltban fizetett vele.

Használta volna még többször is, akkora azonban letiltották a kártyát.

Miután ismét elfogták, már nem engedték szabadon. Ha az előkészítő tárgyaláson mindent beismer, 4 év 3 hónapot fog kapni.