Megerőszakoltak egy nőt egy óbudai parkban

Vágólapra másolva!
A megalapozott gyanú szerint egy 24 éves férfi egy parkba csalt és életveszélyes fenyegetéssel szexre kényszerített egy nőt pár héttel ezelőtt. Az ügyészek indítványozták a férfi letartóztatását, végül bűnügyi felügyelet alá került. 
Vágólapra másolva!

A megalapozott gyanú szerint egy 24 éves férfi élettársa fotójával regisztrált egy társkeresőn.

Megismerkedett egy nővel, akivel április 4-én, vasárnap délután találkozott. A III. kerületben a közeli amfiteátrum melletti parkos részre küldte a nőt azzal, hogy a találkozó állítólagos másik résztvevőjének el kellett mennie egy boltba. A közös várakozás közben a férfi különböző okokra hivatkozva többször magára hagyta a nőt, és közben újabb üzeneteket küldött neki az álprofilról, majd visszatérve ölelgetni kezdte. A nő elindult a HÉV-megállóba.

A férfi megragadta és a földre rántotta. Verekedtek. A támadó visszahúzta a nőt a földön, majd életveszélyesen megfenyegette és megerőszakolta.

Egy kis időre sikerült kiszabadulnia a nőnek a férfi alól, de a támadó ekkor fojtogatni kezdte.

Járókelők zavarták meg a támadást, a férfi elmenekült.

A Budapesti III. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a férfit már aznap estére azonosították és elfogták,

majd szexuális erőszak megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség indítványozta a letartóztatását. A bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélyére figyelemmel, utóbbit különösen alátámasztja az, hogy

a gyanú szerint a támadást hasonló bűncselekmény miatt kiszabott, felfüggesztett büntetés hatálya alatt követte el.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a férfit bűnügyi felügyeletbe helyezte, a bizonyítás veszélyeztetését nem látta megalapozottnak, a bűnismétlés veszélyének kiküszöböléséhez elegendőnek találta azt, hogy a férfi a lakását nyomkövetővel a lábán csak külön engedéllyel hagyhassa el. A végzés ellen a kerületi ügyészség fellebbezéssel élt, a döntést azonban a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék helybenhagyta.