Felelős döntést hozott a kormány

Vágólapra másolva!
Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője, a Fidesz szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a nyitásról, annak hátteréről, a kormány által közzétett táblázatról.
Vágólapra másolva!

A politikus szerint a tervezett nyitás mindenkinek azt hozza majd, hogy a remények szerint visszakaphatják azt az életét, a szabadságát, amire már régóta vágytak. Az ország pedig az EU-hoz képest gyorsabban indulhat újra, a gazdaság, a régóta befékezett szektorok is újra erőre kapnak, leginkább a turizmusra, a vendéglátásra, a fesztiválokra kell gondolni. Mára eljutott oda az ország, hogy nem a vakcina jelenti a szűk keresztmetszetet – tette hozzá Hollik István, az egészségügy eddig készen állt a vakcinák beadására, de nem volt elegendő oltóanyag.

Szerencsére jövő hétre juthat el az ország oda, hogy lesz, hogy lesz elegendő vakcina, azaz, aki regisztrál, az szinte azonnal hozzá is juthat a védőoltáshoz. Ez azt jelenti, hogy innentől kezdve már a regisztráltak száma lesz a szűk keresztmetszet, valószínűleg már ma elérik a négymillió beoltotti számot és eddig négy és fél millióan regisztráltak. Ám azt is látni kell – emelte ki a szóvivő,hogy ez a szám még nem elegendő a szükséges nyájimmunitás eléréséhez, de még az újraindítás következő fázisához, az ötmilliós szám eléréséhez. Ezért is arra kell biztatni mindenkit, aki még nem tette meg,hogy regisztráljon az oltásra.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.