Két debreceni futár több nagy értékű csomagot is kilopott a raktárból, amit később eladtak, a pénzt pedig elosztották. Az egyikük egy másik társával álnéven rendelt telefonokat az egyik szolgáltatótól, amiket később eladtak.

Egy futárcég két sofőrje elhatározta, hogy Debrecenben csomagokat fognak ellopni. 2019 februárja és áprilisa között érétkes elektronikai termékeket vittek ki úgy a munkahelyükről, hogy nem rögzítették azokat az adatbázisban. Ezeket később eladták, a pénzt pedig elosztották egymás között. Ezzel több mint 2 millió forintos kárt okoztak a vevőknek, ami a csomagbiztosítás miatt részben megtérült.

Az egyik futár megismerkedett egy másik férfival, akivel megállapodtak, hogy mások adataival rendelnek az egyik szolgáltató webshopjáról telefonokat, a kiszállítást pedig a debreceni futár területére kérik, majd az árut ellopják.

A férfi a csalásba bevonta az élettársát is, mindketten rendszeresen betelefonáltak a szolgáltató ügyfélszolgálatára, és a megrendelésen feltüntetett néven érdeklődtek arról, hogy mikor szállítják ki a megrendelést. A megszerzett információk alapján felvették a kapcsolatot a futárral, aki az értékes telefonokat illegálisan odaadta a férfinak, aki később eladta ezeket.

Ezzel a módszerrel 2018 decembere és 2019 februárja között összesen 9 telefont szereztek meg, amivel 3,5 millió forint kárt okoztak a szolgáltatónak. A férfi még több telefont is rendelt, összesen 2,5 millió értékben, de a szolgáltató ezeket már nem küldte ki.

Az ügyészség jelentős kárt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás, nagyobb értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett sikkasztás, személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a banda ellen. Azt javasolják ,hogy a bíróság a két futárt és a férfit ítélje börtönbüntetést, az élettársat pedig felfüggesztett börtönbüntetésre.