Megújult létesítményeivel ünnepelt a 110 éves BVSC-ZUGLÓ - képek

BVSC utánpótlás labdarúgó központ
Vágólapra másolva!
A magyar sport napján megújult létesítményeivel ünnepelt a 110 éves BVSC-ZUGLÓ. A felújított székház mellett a Tatai úti komplexum új öltözőkkel, konditeremmel, orvosi, illetve gondnoki szobákkal és kiszolgáló helyiségekkel gazdagodott, továbbá megnyíltak a legmodernebb követelmények alapján épült új pályák is. A sporttelep megújítását az egyesület TAO forrásból és az EMMI támogatásából finanszírozta, összesen bruttó 1 milliárd 285 millió forint értékben - írja az egyesület sajtóközleményében.
Vágólapra másolva!

Az átadó eseményen megjelent Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke, Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere, Gellei Imre a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya és Sárfalvi Péter, az EMMI sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

Forrás: BVSC-Zugló

A több ütemben megvalósult beruházás keretében elsőként 1 db nagy élőfüves és 1 db nagy műfüves pálya készült el, bruttó 464 millió forint értékben, mely TAO-forrásból és az EMMI által adott támogatásból származik. A második ütemben újult meg a főépület: az itteni mintegy 900 m2-en az öltözőkön, konditermen, orvosi és gondnoki szobákon és kiszolgáló helyiségeken kívül büfé és terasz is épült.

Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke hangsúlyozta: az egyesület fontosnak tartja, hogy komoly figyelmet fordítson a megújuló energiafelhasználásra. Ennek keretében 50 kilowattos napelemrendszert szereltek az épület lapos tetejére,

az egyesület napelemparkja a jövőben folyamatosan bővülni fog.

A felújítás e szakaszát, bruttó 547 millió forinttal finanszírozták TAO és EMMI forrásból. A felújítás részét képezte további egy élő- és egy műfüves, közepes méretű pálya, valamint a komplexumban fekvő zöld területek, térkövek, utak, parkolók és a géppark tárolására használt garázs teljes rekonstrukciója. Az utóbbiak TAO (bruttó 104 millió forint) és EMMI (bruttó 170 millió forint) forrásokból készültek el.

Forrás: BVSC-Zugló

Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló egyesület elnöke kiemelte, hogy a BVSC-Zugló az idén ünnepli alapításának 110. évfordulóját. Az elmúlt évek fejlesztései révén elérhetővé vált, hogy a BVSC-Zugló a futballutánpótlás meghatározó tényezője lehessen. A klub története során olyan kiváló labdarúgók karrierje indult az egyesületből, mint Törőcsik András, Fekete László, Polonkai Attila és Bükszegi Zoltán.

Az utóbbi 10 évben a BVSC-Zugló utánpótlás sportolóinak létszáma több mint megháromszorozódott, jelenleg közel 2500 fő sportol az egyesületnél.

Az elnök szerint ez a szám akár 3-3500 főre is emelkedhet, köszönhetően a megvalósult fejlesztéseknek is. A profi környezet javítja a sportolók lehetőségeit, támogatja az itt zajló szakmai munkát és mindez vonzza a sportszerető családokat, fiatalokat.

Szatmáry Kristóf, az egyesület elnöke Forrás: BVSC-Zugló

Gellei Imre a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerint nem csak a BVSC-Zugló, de az egész magyar labdarúgás gazdagodik a tradicionális sporttelep példaértékű megújulásával, fenntartható fejlesztéseivel, ugyanis az egyesületnek

a hazai futball egyik fontos bázisán sikerült a nevéhez, méretéhez és történelméhez méltó infrastruktúrát teremtenie.

Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár Forrás: BVSC-Zugló

Sárfalvi Péter, az EMMI sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hozzátette, hogy

a BVSC-Zugló sporttelep megújulása szervesen illeszkedik abba a stratégiába, amely jelentősen támogatja a hazai sportok, kiemelten a látványsportok infrastrukturális felzárkóztatását az európai élvonalhoz.

Különösen fontos, hogy az olyan nagy múltú klubok, mint a BVSC-Zugló professzionális szakmai környezetet teremtsenek tehetséges sportolóinak és szakembereinek, ezzel is segítve a kibontakozásukat.

Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere is arról beszélt, hogy erre a fejlesztésre mindenki büszke lehet, a megújult komplexum gazdagítja Zugló értékeit.