Olyan férfi okozott balesetet Zámolyon, aki nem is vezethetett volna

Vágólapra másolva!
Egy férfi balesetet okozott Zámolyon, majd az autóját hátrahagyva, gyalog elmenekült. A balesetben 3 ember megsérült. Később kiderült,hogy a férfinak nincs jogosítványa, és egy bíró már eltiltotta a vezetéstől.
Vágólapra másolva!

A 26 éves férfi január 17-én Zámolyon, a Kossuth Lajos utcában Gánt felől Székesfehérvár irányába haladt, amikor az egyik kanyarban

elvesztette az uralmat az autó felett, átsodródott a szemközti sávba és ütközött egy másik kocsival.

A baleset után a férfi gyalog elmenekült a helyszínről. Nem segített annak a három embernek, akik megsérültek.

Forrás: Police.hu

A rendőrök a baleset után nem sokkal elfogták a férfit, aki részben beismerő vallomást tett a kihallgatásán.

Az eljárás közben kiderült, hogy nem volt jogosítványa, mert a bíróság már korábban eltiltotta a vezetéstől.

A rendőrök befejezték a segítségnyújtás elmulasztása és közúti baleset gondatlan okozása miatt indult nyomozást, az ügy iratait vádemelési javaslattak elküldték az ügyészségnek.