Kedden kellett volna megjelennie Gáspár Beának és lányának Evelinnek a bíróságon, mert becsületsértésért és rágalmazásért jelentette fel őket az a nő, akivel még 2019-ben karamboloztak. Azonban néhány nappal a tárgyalás előtt a nő meggondolta magát és visszavonta a feljelentést, így végre pont került az ügy végére - írja a blikk.

Gáspárék 2019. novemberében szenvedtek balesetet a 21-es főúton, amikor összeütköztek egy menetiránnyal szemben közlekedő autóval. A bíróság a vétkes sofőr vezetői engedélyét 10 hónapra bevonta és mindkét felet elmarasztalta. A vétkes sofőr ezután tett feljelentést, mert állítása szerint Gáspárék a kórházban trágár szavakkal illeték őt. Ezt a feljelentését vonta vissza a napokban.

Szerintem ez volt a helyes lépés részéről. Sokat gondolkodtam azon, ha én megyek vele szemben és én okozok balesetet, akkor fülem-farkam behúzom, és nem nekem áll feljebb.

mondta Gáspár Bea.

Amennyiben viszont perre került volna a sor és a bíró a hölgynek adott volna igazat, Gáspáréknak mélyen a zsebükbe kellett volna nyúlniuk.

A feljelentés visszavonása miatt, pont került az ügy végére.Forrás: MTI/Komka Péter

Erkölcsileg szerintem kérdéses, hogy ő min volt felháborodva, miután mi, a balesetben vétlenek megsérültünk, az autónk pedig totálkáros lett.

panaszkodott Bea, de örül, hogy végre vége van az ügynek.

A sofőr nem indokolta meg döntését a bíróságnak, a blikk szerette volna őt megkérdezni, de nem válaszolt a megkeresésre.