Két éve gyászolja barátnője az elsüllyedt Hableány matrózát

Hableány, baleset, hajóbaleset, megemlékezés, koszorú, virág, 2020.05.29.
Vágólapra másolva!
Két éve, május 29-én süllyedt el a Hableány sétahajó, amelynek kétfős magyar személyzete és 26 dél-koreai utasa meghalt. Csak hét turista élte túl a balesetet. A Hableány 53 évesen meghalt matrózát, Pethő Jánost azóta is gyászolja szerelme - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Este, amikor a végzetes útra indult, még felhívtam telefonon,

azt ígérte, hogy fél óra múlva kikötnek, és visszahív. Nem hívott.

Hajnali négy órakor a netről értesültem a tragédiáról. Előbb a kikötőbe rohantam, aztán a kórházakba, hátha túlélte. Hat napig a Duna partján állva figyeltem a kutatást, és reménykedtem, hogy Jani élve előkerül. Összeomlottam, amikor a járőrök a lakásomon értesítettek, hogy megtalálták a holttestét - mondta a Blikknek Mariann.

Virágok és mécsesek a Duna partján Fotó: Koncz Márton - Origo

Május 31-én az áldozatok emlékére készült emlékmű átadására a szervezők csak a diplomatákat, a katasztrófa túlélőit és a dél-koreai elhunytak hozzátartozóit hívták meg - írta a lap.

Bár a gránitból készült falra rávésték az összes áldozat, köztük Pethő János nevét is, a tragikus sorsú magyar hajós nevelt lánya, élettársa, édesanyja és öccse mégsem vehet részt a ceremónián.

Úgy vélik, elfelejtették őket meghívni,

ami bántja az egész családot.

Ez elképesztő tapintatlanság, ami méltatlan a bátyám emlékéhez. Persze attól még mi megemlékezünk róla - mondta a lapnak a meghalt matróz bátyja, Pethő Tibor.