A baloldali polgármester nem tartotta be ígéretét, a Fidesz megoldja a Várban lakók problémáját

Vágólapra másolva!
V. Naszályi Márta választási ígérete volt, hogy az örökbérlettel rendelkezők megvehetik lakásukat a Budavárban, de a polgármester helyett a Fidesznek köszönhetik majd ezt - olvasható a Mandiner cikkében, melyet a Drót.info alapján írt.
Vágólapra másolva!

Miközben a balliberális politikusok azzal vádolják Böröcz Lászlót és a Fideszt, hogy azért szeretnék módosítani a lakástörvényt, hogy kormánypárti politikusok, ismert konzervatív emberek járjanak jól, hiszen bérlőként megvehetnék a lakásukat, addig az ellenzéki pártok tagjai, szimpatizánsai ugyanúgy tulajdonhoz juthatnak a budai Várban.

A V. Naszályi Márta vezette I. kerületben már eddig is számos botrány látott napvilágot. Megbízást kapott például Karácsony Gergely főpolgármester tanácsadójának testvére, majd kiderült, hogy a Momentum lebetonozná a Vár egyik legszebb terét. A polgármester pedig akkor rúgta a legnagyobb öngólt, amikor buszparkolót tervezett a Mészáros utcába, de a helyi Fidesz és több ezer állampolgár erélyes és kitartó tiltakozása után a kerületvezető kénytelen volt meghátrálni.

A lakástörvény módosításának vitájában a múlt utolérte V. Naszályit. A választási kampányban ugyanis megígérte a párbeszédes politikus, hogy az örökbérlettel rendelkező lakosoknak lehetőséget teremt otthonuk megvásárlására, de ezt az ígéretét nem váltotta be. Sőt, a bérlők egy részének meg akarta emelni a lakbérét. Ehelyett Böröcz László, a Fidesz választókerületi elnöke oldhatja meg a lakók problémáit a mostanra finomhangolt törvényjavaslatával. Cikkében a Drót.info felhívta a figyelmet: a balliberálisok tiltakozása azért is álságos, mert a Drót információi szerint valójában körülbelül egy tucat politikai táborokhoz köthető ember érintett.

A portál a helyi forrásai alapján megnevez közülük néhány baloldali kötődésű bérlőt, aki majd szintén megvásárolhatja kedvezményes feltételekkel a lakását:

- Baráth Etele, volt szocialista miniszter,

- Vámos Ágnes, a polgármester főtanácsadója,

- Csobánczy Gábor DK-s alpolgármester és barátnője,

- Tamási Miklós, a CEU volt munkatársa, aki a polgármester kampányát segítette,

- Bakró-Nagy Ferenc, a régi Index újságírója,

- Diósdi László, a Népszabadság egykori újságírója és szerkesztője.

A Mandiner pedig úgy tudja, Gelencsér Ferenc momentumos alpolgármester is a Várban lakik, ám nem ő a bérlő, hanem a menyasszonya rokonai.