Elfutott az igazoltatás elől egy sofőr Miskolcon

Vágólapra másolva!
Egy 27 éves miskolci férfit eltiltottak a vezetéstől, ennek ellenére beült a volán mögé. Útközben igazoltatták a rendőrök. Amikor meglátta őket, leállt a kocsival és egyszerűen elfutott.
Vágólapra másolva!

A fiatal május 18-án este autózott Miskolcon. A Nagy Imre utca irányába haladt, ahol a rendőrök közúti ellenőrzést tartottak.

Amikor a férfi meglátta őket, még előttük lehúzódott az útszélére és leparkolt. Majd kiugrott a kocsiból és elszaladt.

A nyomozás során kiderült, hogy ki menekült el előlük. A férfit május 25-én hallgattak ki.

Azt is megtudták, hogy nem is ülhetett volna volán mögé, ezért menekült el.

Eltiltás hatálya alatti vezetés miatt indítottak ellene eljárást, amit mostanra befejeztek. Az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték tovább az ügyészeknek.