Több embert becsapott a neten egy csaló eladó

e sport, e-sport, esport, elektronikus sport, verseny, számítógép, illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy 45 éves férfi különböző használati tárgyakat hirdetett az interneten, de ahogy áldozatai átutalták a pénzt, többet nem volt elérhető. A debreceni rendőrök befejezték a nyomozást az ügyben. 
Vágólapra másolva!

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya egy pétfürdői férfivel szemben indíott eljárást, aki

2017 októberétől 2018 áprilisáig különböző internetes hirdetési felületeken kínált eladásra különböző használati tárgyakat.

A hirdetésekre jelentkezőket arra kérte, hogy a nevén lévő bankszámlára utalják el a megvásárolni kívánt termék, vagy azok árát.

Az utalások után a vásárlókat egy darabig még hitegette, majd a hirdetési felületeken, illetve a hirdetésben megadott telefonszámon is elérhetetlenné vált.

A férfit elfogták és kihallgatták. Besimerő vallomást tett. Vele szemben szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt folytattak eljárást. A gyanúsított jelenleg az egyik büntetésvégrehajtási intézetben tölti korábban elrendelt jogerős szabadságvesztés büntetését.

A nyomozók összesen 207 rendbeli csalást derítettek fel. A megkárosítottak közül mindössze 13 ember Hajdú-Bihar megyei.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lezárta a nyomozást. Az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték el a Debreceni Járási Ügyészségnek.

Ezek a rendőrség tanácsai

Vásárlás előtt mindig ellenőrizze az eladót a róla írt visszajelzések és a közölt adatok alapján!

Amennyiben lehetőség van rá, főleg nagy értékű termékeknél, személyesen nézze meg a megvásárolni kívánt árucikket! Lehetőség szerint válassza az utánvételes vásárlás lehetőségét! Ebben az esetben, ha nem csalásról van szó, akkor a csomag mindenképpen megérkezik!

Ha az összeget előre elutalja, mindig jegyezze fel, vagy mentse le azt a számlaszámot, melyre elutalja a pénzt!

Amennyiben webshopban vásárol, mindig ellenőrizze, hogy ki üzemelteti az oldalt! Az eladónak a weblapon mindig fel kell tüntetnie címet, adószámot, cégjegyzékszámot.

- írták a rendőrség oldalán.

A címlapi kép illusztráció!