Nyakon szúrtak egy férfit Kecskeméten

Vágólapra másolva!
Egy 24 éves, kecskeméti férfi összeverekedett egy másikkal, majd elkapott egy kést, és nyakon szúrta. Ezek után a férfi apjára is rátámadt.
Vágólapra másolva!

A rendőrséget augusztus 1-jén délután riasztották amiatt, mert egy kecskeméti dohánybolt előtt két férfi összeverekedett egymással, majd az egyikük

előrántott egy kést, és nyakon szúrta a másikat.

A sérült segítségére sietett a 63 éves apja, akit a támadó a kezén vágott meg. A késelő elmenekült, a sérülteket kórházba vitték.

A késelés helyszíne Forrás: Police.hu

A rendőrök hajtóvadászatot indítottak a férfi ellen, akit a közterületi kamerák felvétele alapján gyorsan azonosítottak.

Alig 3 órával később az otthona közelében sikerült elfogni.

A 24 éves férfit súlyos testi sértés miatt vették őrizetbe. Az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.