Jóslásra hivatkozva lopta el az idős nő gyűrűjét Zuglóban

illusztráció, rendőrautó, rendőr, rendőrség
Vágólapra másolva!
A 49 éves férfi a XIV. kerületben, a Bosnyák téren megszólított egy idős nőt két hete, és pénzt kért tőle, majd megpróbált belenyúlni a nő táskájába. A nő rászólt, azonban ezután aprót adott a férfinak, aki azt hazudta, hogy jósolni akar a nőnek. A nő a férfi győzködésére levette az aranygyűrűjét, és a saját tenyerébe tette, amelyet a férfi kikapott és elszaladt.
Vágólapra másolva!

A rendőrök egy órán belül elfogták a tolvajt,

addigra azonban a gyűrűt már eladta.

képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A férfit gyorsított eljárásban a bíróság 1 év 4 hónap felfüggesztett börtönre ítélte.