Kifosztotta alkalmi ismerősét a budapesti férfi - a whiskey-t sem hagyta ott

kifosztás férfi
Vágólapra másolva!
Ismeretlen férfit keresnek a II.kerületi rendőrök, aki hazakísérte egy fiatal ismerősét, majd meglopta - írta meg a police.hu.
Vágólapra másolva!

A férfi idén július 17-én hajnalban megismerkedett egy hazafelé tartó fiatallal, aki meghívta alkalmi ismerősét II. kerületi otthonába, és együtt ittak.

A házigazda ezután elaludt, és mire felébredt, vendége ellopta mobiltelefonjait, nyakláncát és egy üveg whiskyt.

A feltételezett elkövetőről felvétel készült:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képeken látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon. Forrás: police.hu

Aki a képen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett

tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.