Az áldozatsegítésben elért eredményekről tartott előadást Varga Judit az Országos Rendőr-főkapitányság és az Igazságügyi Minisztérium közös konferenciáján. 

"Az Áldozatsegítő Központok létrehozásának célja az volt, hogy a hivatali, bürokratikus környezettől eltérő, nyugodtabb, bizalmasabb, emberbaráti légkörben, személyre szabott támogatási formákkal nyújtsunk segítséget a bűncselekmények áldozatainak. Az áldozatok segítségét nem lehet elégszer hangsúlyozni" - írta Varga Judit a bejegyzésében.

A posztban kifejtette, hogy jelenleg országos szinten nyolc városban működik Áldozatsegítő Központ, de él egy éjjel-nappal ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonal is. Azon dolgoznak, hogy 2025-re minden megyeszékhelyen kialakításra kerüljön egy-egy Áldozatsegítő Központ. Hamarosan megnyílik az ország első állandó Áldozatsegítő Pontja is Salgótarjánban.

Arról is beszámolt, hogy már az Országgyűlés előtt van a jogszabály, amely lehetővé teszi, hogy az áldozatok még szélesebb körét elérhessék.

A bejegyzése végén köszönetet mondott a rendőri szerveknek és a civil szervezeteknek, hogy a hatékony és folyamatos együttműködéseknek köszönhetően egyre több áldozathoz jut el a segítség. Ráadásul időben és hatékony módon!