Fejszével támadt szomszédja kutyájára egy nyugdíjas

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Állatkínzás miatt emelt vádat egy idős férfi ellen a Hajdúböszörményi Járási Ügyészség, mert a gyanú szerint egy fejszével megütötte szomszédja kutyáját.
Vágólapra másolva!

A vád szerint a férfi és szomszédjai között régóta rossz volt a viszony a macskák miatt, mivel a férfi rendszeresen sérelmezte, hogy a szomszéd macskái mindig átjárnak hozzá és megeszik az állatainak kitett élelmet. Június 27-én 21 óra körül az idős férfi udvarára átszökött a szomszédból egy fajtatiszta tacskó. Amint ezt észrevette,

felkapott egy fejszét, amivel kétszer nagyon erősen ráütött az állat fejére.

A kutya gazdái keresni kezdték az állatot. A férfihez is becsengettek a vádlotthoz, aki erre a tacskót két hátsó lábánál fogva kilökte az utcára, a járdára.

Gazdái azonnal elvitték az állatorvoshoz vitték, de a szakszerű ellátás után három nap múlva el kellett altatni.

A férfi a kutyát indokolatlanul oly módon bántalmazta, hogy az önmagában is alkalmas volt maradandó egészségkárosodás kialakulására, a sérülések következtében a szakszerű ellátás ellenére az állat rövid időn belül elpusztult.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság indult nyomozás az ügyben. A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség

a bűncselekmény elkövetését beismerő férfi ellen állatkínzás miatt emelt vádat

a Hajdúböszörményi Járásbíróságon.

A vádiratban indítványozták, hogy tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a férfit ítélje pénzbüntetésre, a bűncselekmény elkövetésének eszközét, a fejszét pedig kobozzák el.