Bige László a HVG-nek azt nyilatkozta, hogy annyit ad Márki-Zaynak, amennyit csak kér

Márki-Zay Péter, Bige László, montázs, nevetős
Vágólapra másolva!
A baloldalt finanszírozó oligarcha, Bige László a Szauer-féle HVG-nek interjút adva ismét megerősítette, hogy kész támogatni Márki-Zay Péter kampányát. A vörösbáró azt nyilatkozta, hogy annyit ad Márki-Zaynak, amennyit csak kér. A Gyurcsány Ferenc vezette baloldal miniszterelnök-jelöltjéről még azt mondta, hogy „Márki-Zay az egyetlen, aki közel áll a szívéhez". A büntetőeljárásokkal terhelt oligarcha tehát ismét hitet tett a baloldal mellett. Emlékeztetőül: Bige László több éven át folytatott jogsértő kartellezést a műtrágyapiacon és okozhatott ezzel jelentős károkat a magyar gazdáknak. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért 14 milliárd forintos bírságot rótt ki a hozzá köthető Nitrogénművek cégcsoportjának hat vállalkozására. Legutóbb pedig azért emeltek vádat ellene, mert az ügyészség szerint 2 milliárd forinttal károsították meg a saját vállalatát, a Nitrogénművek Zrt.-t, miközben több mint 700 millió forint vesztegetési pénzt fogadott el. Bige tavasszal házi őrizetben volt, miközben megfinanszírozta a Gyurcsány Ferenc egyik volt államtitkára, Horn Gábor vezette Republikon Intézet egyik nagymintás közvélemény-kutatását. Az oligarcha, aki régóta Gyurcsány bizalmasa, valószínűleg azért támogatja a baloldalt, mert azt reméli, hogyha hatalomra kerülnek, akkor nyomást gyakorolnak majd az igazságszolgáltatásra az ellene folyó eljárások megszüntetése érdekében.
Vágólapra másolva!

„Szabad vegyérték" – cím alatt jelent meg a Szauer Péterhez köthető HVG nyomtatott változatában egy nagyinterjú a vörösbáróként számontartott, büntetőeljárásokkal terhelt Bige Lászlóval.

Bige László Forrás: MTI/Balázs Attila

A baloldalt finanszírozó oligarcha egy Márki-Zay Péter támogatásával kapcsolatos kérdésre válaszolva már az elején megerősítette, hogy

kész támogatni a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal miniszterelnök-jelöltjének kampányát.

Bige szó szerint ezt mondta:

A Szauer-féle lap online változatában már a cikk címe is erre utal, Bige László: „Annyit adok Márki-Zaynak, amennyit kér".

Ezt követően a vörösbáró a támogatás indoklásául arról beszélt, hogy „Márki-Zay az egyetlen, aki közel áll a szívemhez,

mert ő nem egy pártot, egy csoportot, hanem az egész országot képviseli".

Márki-Zay Péter Fotó: Koncz Márton - Origo

Bige tehát a nemzetközi és a hozzá hasonló, hazai baloldali üzletemberek, oligarchák érdekeit képviselő Márki-Zayt az országgal azonosítja...

A baloldal miniszterelnök-jelöltjének úgy hízelgett, hogy azt mondta róla: „Márki-Zaytól remélem, hogy vissza tudja állítani a demokráciát".

Bige korábban már többször beszélt arról, hogy kész finanszírozni a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldalt

Ahogy arról az Origo beszámolt, Bige László október 8-án a Klubrádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy az előválasztási színjáték mindegyik résztvevőjét kiváló jelöltnek tartja.

HOZZÁTETTE, HOGY TÁMOGATNI IS KÉSZ ŐKET, MIVEL BÁRMILYEN SEGÍTSÉGET MEGADNA ORBÁN VIKTOR ELLEN.

Október 31-én a vörösbáró Gulyás Márton radikális baloldali aktivista műsorában pedig arról beszélt, hogy

PÉNZZEL IS TÁMOGATNÁ MÁRKI-ZAY PÉTERT, A GYURCSÁNY FERENC VEZETTE BALOLDAL MINISZTERELNÖK-JELÖLTJÉT.

Bige szó szerint ezt mondta: „Márki-Zay Péter nagyon jó lenne Magyarországnak", aztán kiemelte, hogy hajlandó lenne anyagilag is támogatni a kampányát.

Az oligarcha november 11-én tehát harmadszorra kötelezte el magát a baloldal miniszterelnök-jelölte mellett.

Gyurcsány volt államtitkárával egyeztetett a házőrizetben lévő Bige, aki ezt követően megfinanszírozta a baloldal közvélemény-kutatását

Még márciusban írtuk meg, hogy Horn Gábor, a baloldali Republikon Intézet elnöke, korábbi SZDSZ-es országgyűlési képviselő és Gyurcsány Ferenc államtitkára a már akkor büntetőeljárás alatt lévő, háziőrizetben tartott Bige Lászlónál járt látogatóban.

MINDEZ ÚGY DERÜLT KI, AMIKOR LEFOTÓZTÁK HORN GÁBORT ÉS BALESETET SZENVEDETT AUTÓJÁT.

Horn Gábor balesetet szenvedett autójával akkor, amikor Bige László nyírségi birtokáról fordult ki. Forrás: Origo

Horn Bige birtokáról hajtott éppen ki. A Mandiner azon kérdésére, hogy mégis mit csinált a baloldali milliárdosnál, nem reagált, ami viszont biztos, hogy

BIGE EZT KÖVETŐEN FINANSZÍROZOTT A REPUBLIKON INTÉZETNEK EGY ÚGYNEVEZETT NAGYMINTÁS, 5 EZER FŐS KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁST, AMELY VÉLHETŐEN TÖBB TÍZMILLIÓ FORINTBA KERÜLHETETT.

A milliárdos oligarcha tehát már a tavasz elején, háziőrizetből is pénzelte a baloldalt.

14 milliárdos büntetést kaptak a Bigéhez köthető vállalkozások

Október végén 14 milliárd forintos büntetést kapott a Bige-féle Nitrogénművek cégcsoportjának hat érintett vállalkozása, valamint a Hőgyészi Agrokémiai Kft. és a Cargill Magyarország Zrt. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata megállapította, hogy a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására. A műtrágyakartell esetében a forgalmazói árverseny visszaszorítása miatt a hazai gazdák a jogsértés időtartama alatt – a tiszta versenyhelyzetben érvényesülő árhoz képest – magasabb árakkal szembesülhettek.

Magyarán:

A BALOLDALI MILLIÁRDOS MEGKÁROSÍTOTTA A HAZAI GAZDÁKAT.

Újabb eljárás indult Bige ellen

Október 11-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei főügyészség

KÜLÖNÖSEN JELENTŐS VAGYONI HÁTRÁNYT OKOZÓ HŰTLEN KEZELÉS ÉS ÖNÁLLÓ INTÉZKEDÉSRE JOGOSULT SZEMÉLY ÁLTAL ELKÖVETETT VESZTEGETÉS ELFOGADÁSÁNAK BŰNTETTÉVEL, TOVÁBBÁ HAMIS MAGÁNOKIRAT FELHASZNÁLÁSÁNAK VÉTSÉGÉVEL VÁDOLJA BIGE LÁSZLÓT ÉS ÖT TÁRSÁT.

Az ügyészség lényegében azt állítja, hogy a külföldön kötvénykibocsátással fejlesztéseihez több milliárdos forrást szerző cégtől csalárd módon vont ki forrásokat ezzel megrövidítve saját cégét és így a kötvénytulajdonosokat is. A vád alapján

BIGE ÉS TÁRSAI ÖSSZESEN 2 MILLIÁRD FORINTTAL KÁROSÍTOTTÁK A BALOLDALI MILLIÁRDOS VÁLLALATÁT, MIKÖZBEN TÖBB MINT 700 MILLIÓ FORINT VESZTEGETÉSI PÉNZT KAPOTT A CÉGVEZETŐ.

Az ügyészség vádjait Bigéék tagadják.

Elképesztő luxusban él a Bige-klán

Bige László egyik luxushobbija a vadászat.

A baloldalt finanszírozó oligarcha Nyíregyháza környékén egy saját vadászparkot is létrehozott, ahol több száz őzet, szarvast, vaddisznót őriznek.

A milliárdos az állatokra vélhetően a saját kertjében vadászik.

Forrás: Ripost

Bige Lászlónak a festői szépségű erdélyi Kommandón is van vadászbirtoka, rajta egy nagy, kastélyszerű épülettel.

A vörösbáró 5 tonnás, ezüstszínű helikopterrel jár Kommandóra vadászni. A helikopter értéke 3 milliárd forint körül lehet.

A baloldali oligarcha egyik fia, Bige Zalán apjához hasonlóan kedveli a vadászatot, ennek a meglehetősen költséges luxushobbijának egzotikus országokba is szokott hódolni.

A milliárdos fiú Instagram-oldalára felkerült egyik fotója alapján egy elejtett elefánttal pózolt.

Bige Zalán egy elejtett elefánt mellett pózol Forrás: BIGE ZALÁN/INSTAGRAM

Bige Zalán céges érdekeltségeiről az Origo itt írt részletesen.

Itt pedig arról írtunk, hogy Bige Lászlónak a fiai (Zalán, Dávid és Zoltán) a napokban két céget is alapítottak: az egyiknek a biztonságtechnika, a másiknak az üzleti tanácsadás a fő profilja. Utóbbiba maga a milliárdos is beszállt, egyelőre nem lehet tudni, mi húzódik meg a döntés háttérében, de könnyen lehet, hogy

a vörösbáró már a választásokra készül.