Várhatóan feltételesen sem szabadulhat a brutális makói kettős gyilkosság elkövetője

Vágólapra másolva!
Egy férfi 2004-ben brutális kegyetlenséggel végzett egy 77 éves nővel és az 51 éves lányával. 16 évvel később fogták el a rendőrök, miután sikerült azonosítaniuk az ujjlenyomatát. A bíróság első fokon életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte, ahonnan legkorábban 30 év letöltése után szabadulhatna. Az ügyészség azonban fellebbezett az ítélet ellen. Azt szeretnék, hogy ne engedhessék feltételesen sem szabadlábra.
Vágólapra másolva!

A férfi pont hét éve, 2004 novemberében mászott be a nyugdíjas udvarára, ahol elbújt a melléképületben.

Amikor az idős asszony a közelébe ért, egy vascsővel brutálisan megverte, amitől elájult.

Nem sokkal később megjelent a háziasszony 51 éves lánya, aki a házban találkozott a férfival.

A támadó őt előbb egy késsel nyakon szúrta, aztán őt is elverte a vascsővel.

2020 februárjában fogták el a gyilkost Forrás: Police.hu

Aztán mindkettejük nyakát elvágta egy késsel és elmenekült.

A férfi hibázott, ujjlenyomatokat hagyott a helyszínen. Ezek alapján a rendőrök tavaly februárban elfogták, miután összevetették a lenyomatot a Makón és Csongrád-Csanád megye területén erőszakos bűncselekményt elkövetők ujjlenyomataival.

Az ügyészség különös kegyetlenséggel, több ember ellen elkövetett emberöléssel vádolta meg a férfit, ami miatt

a bíróság első fokon életfogytigtartó fegyházbüntetésre ítélte, amiből legkorábban 30 év elteltével szabadulhatna feltételesen.

Az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen, mert véleményük szerint ki kell zárni a férfi a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. A döntés ellen a férfi és a védője is fellebbezett. Másodfokon, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség fenntartotta az ügyészség fellebbezését. Az ügy a Szegedi Ítélőtáblára került.