Rasszista Diótörő, avagy melyik ujját harapja a cenzor?

Opera, Diótörő
Kép a Diótörő előadásból
Vágólapra másolva!
205. levél Édes Néném, már az elején hadd tegyem nyilvánvalóvá, hogy nem, nem és nem, mi nem állítjuk le a Diótörő előadásait, sőt, még arra sem vagyunk hajlandók figyelni, hogy a kínai táncot feltétlen ázsiai származású, „kínainak kinéző" művész táncolja, hiába van a 120 tagú társulatban több is belőlük. Itt kérem, szabadság van, ezért művészi szabadság is létezik, amely karba öltve kell járjon a minőséggel.
Vágólapra másolva!

De persze, igen, én is láttam a sajtó híradásait, amelyek mintha még arról is tanúskodnának, hogy van valami immunválasz arra az ostoba hírre, hogy a Berlini Állami Balett azért nem játszik idén Diótörőt, mert rasszistának gondolja benne egyes népek táncait. A cikkek a Kínairól és az Arabról szólnak, pedig Orosz tánc is van abban, sőt spanyol, francia is, rejtélyes módon feléjük nincs akkora érzékenység (miért nincs??). Talán nem gyártanak annyi chipet meg fröccsöntött bigyót, illetve nincs jelen körükben az iszlám? Csak találgatok, mert fogalmam sincs, hisz eközben ugyanennek a Németországnak ugyanezen Berlin nevű multikulti fővárosában ugyanezen központi állami intézményt is felügyelő új kormányzata, az úgynevezett Ampel-(jelzőlámpa) koalíció tárt karokkal várja zógenante Wunderlandjába azt a tömeget, amelynek reakciójától ezek szerint tart is.

A Diótörő Forrás: Opera

Azzal is baj van, hogy néger baba szokott táncolni az első felvonásban, itt az arcfestés a probléma, amely – igaz, nem Európában, de sokezer kilométerrel arrébb, Amerikában – arra a gúnyos gyakorlatra emlékeztet egyeseket, amikor fehér varieték fellépői így, feketére festve figurázták ki a rabszolgák népét. Hogy micsoda? De hát minálunk, az óceán túloldalán aligha volt erről szó valaha is. Ha Mario del Monaco, Jon Vickers vagy Simándy József Otellónak maszkírozta magát, csakis az vezette, hogy mélyre ássa magát egy szerecsennek született operai figura jellemébe, lelkébe, hogy értse, működtesse és mutassa mozgatórugóit, amelyek számára érvényesek és igazak, hisz eredendően más kultúrába érkezett, és úgy tévesztik meg. Ugyanezen nemes szándék vitte Radnai Györgyöt és Sólyom-Nagy Sándort, mestert és tanítványát is az Erkel Színház régi Porgy-előadásában, vagy Kukely Julit és a többieket is, és megkockáztatom, hogy minden művészt a világon, főleg pedig Európában. A gyerekek számára pedig a fekete baba különleges, de ugyanilyen a sárga vagy az indián baba is, gondolom, Botswanában és Vuhanban meg a fehér. Meg a fekete, a sárga, miből hol nincs egyáltalán vagy csak alig. A Diótörő nézői rajongnak ezekért a figurákért – hogy lelkesedéssel miért sikerült táplálni a tettetett sértődést vagy a valótlan bántás ügyét, rejtély. Valakik mintha abból élnének, hogy nem létező ellentéteket szítanak.

A Diótörő Forrás: Opera

No, de drága Néném, van itt egy kis bökkenő. Ugyanilyen kérdéses bántási faktorú előéletek miatt azt is megszoktuk immár, hogy homoszexuális – vagy annak tartott, mondott – személyek munkásságát különös óvatossággal érheti csak szó. Most tegyük zárójelbe, ennek van-e létjogosultsága (tényleg zárójelbe: néha van, máskor nincs, pont' mint másoké), de Pjotr Iljics Csajkovszkijt eddig védeni kellett, most meg szétszedik a darabját? Mondván, se ő, se a megrendelést leadó koreográfus, Marius Petipa sem jártak soha sem Indiában, sem Kínában, így tehát a Keletről alkotott véleményük sablonos és igaztalan lehet? Hát... Mozart sem járt szerájban, Törökországban sem, Rejtő is csak megszagolta Észak-Afrikát, és annyi példát írhatnék, hogy már átgondolni is kínos és fárasztó. Ugyanis ahogy az olvasó, úgy az író, értsd: az alkotó is a fantáziáját használja. Aki ezt betiltja, mármint a képzeletet, az durvább disztópiába visz, mint az 1984 világa.

Nem gyakran sodor az élet azonos platformra a Frankfurter Allgemeine Zeitunggal, de valóban nem esik le a vezetésnek a berlini Állami Balettnél, hogy az egész színházasdi csak illúzió? Ahogy a FAZ is írja: ma herceg, holnap paraszt, egyszer jó, másszor rossz, a nézőt pedig nem kéne idiótának nézni. És most már az is gyakorlat lesz, hogy túltolt jogvédő biciklik egymásba akadnak? A feministák tüntetnek a transzexualitásban „fogant" újnők dicsőítése ellen, a színházi ábrázolásban kolonializmust delirálók meg letaszítják a pompás – és homoszexuális vonzalmú – Csajkovszkijt? A zeneirodalom egyik korszakos zsenijét?

Néném, publicisztikai közhely volna azt írnom: a normalitás ilyenkor hátradől egy csésze tetszőleges itallal. De még sincs ez így, mert ettől senkinek sem jó. Mindenbe belekötni, óvodás érveket megfellebezhetetlennek hinni, széttúrni a közös európai kultúrkincset és széttámadni minden bevált, még működő értéket: ez sehova sem vezet.

Mi mindenesetre teli házakkal játsszuk tovább a Diótörőt, csillogó gyerekszemekkel a színpadon és a közönség soraiban. És csak rezignált mosollyal gondolok arra: sosem hittem volna, hogy a Diótörőt játszani vagányság lehet. Hát, ez is eljött... Talán béreljünk Berlinben néhány plakáthelyet, amelyen nyálcsorgatásra is alkalmas fotókkal üzenjük: jöjjenek hozzánk, mint 1989-ben, egy szippantás szabadságért?

„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!"
Szilveszter
2020. december 1.