Ünnepélyesen leleplezték Veszprémben szerdán a 2010. április 10-i szmolenszki légiszerencsétlenségben meghalt Lech Kaczynski néhai lengyel elnök emléktábláját. Az eseményről Jerzy Snopek budapesti lengyel nagykövet tájékoztatta az MTI-t.

2018. március 23-án Veszprém adott helyet a lengyel-magyar barátság napjának, amelyhez kapcsolódóan ünnepi hetet is tartottak. Előzőleg a parlamenti előkészítő bizottság ülésén Jerzy Snopek javasolta, hogy állítsanak emléket Lech Kaczynskinak, aki Sólyom László volt államfő mellett az emléknap kezdeményezője volt. A két ország parlamentje 2007-ben hozott egyhangú határozatot az emléknap bevezetéséről, amelyet felváltva tartanak a két országban az államfők részvételével.

Az emléktábla elkészülésében a budapesti lengyel nagykövetségen kívül részt vállalt a Veszprém megyei önkormányzat, a Lengyel Köztársaság Elnöki Hivatala és a veszprémi lengyel nemzetiségi önkormányzat. A táblát Michal Wisnios neves lengyel szobrász készítette.

Az avatáson elmondott beszédében Jerzy Snopek kiemelte: az emléktábla elsősorban arra hivatott, hogy előmozdítsa a két nép barátságának fejlesztését, amelynek Lech Kaczynski rendíthetetlen híve volt.

Ünnepi beszédet mondott Porga Gyula veszprémi polgármester és Kövesdi Hanna, a veszprémi lengyel önkormányzat elnöke, Wojciech Kolarski, a lengyel elnöki hivatal minisztere pedig felolvasta Andrzej Duda elnök köszöntő levelét.

Az emléktáblát az idén létesített lengyel-magyar barátság parkjában helyezték el.