Az Országgyűlés mentelmi bizottságának hétfői ülésén nem vesz részt, de támogatja mentelmi jogának felfüggesztését Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium múlt héten lemondott parlamenti államtitkára, fideszes országgyűlési képviselő.

A politikus Hargitai Jánosnak, a mentelmi bizottság elnökének írt levelét jogi képviselője juttatta el az MTI-hez. Mint írta,

bár az ülésen nem kíván részt venni, kifejezetten kéri, hogy a testület döntsön ügyében.

Megjegyezte, hogy a Legfőbb Ügyészség általa megismert indítványa

meglehetősen zavaros, elnagyolt, ellentmondásos, több helyen összefüggéstelen, bizonyos részleteiből az sem derül ki, hogy a Legfőbb Ügyészség milyen bűncselekmény megállapítását feltételezi".

Hozzátette:

A Legfőbb Ügyészség indítványa engem érintően számtalan valótlan állítást tartalmaz, melyekre konkrétan majd a nyomozóhatóság részére fogok reagálni. A Legfőbb Ügyészség megkeresése nincs teljesen összhangban azzal a közleménnyel, melyet a közvélemény 2021. december 7-én ismert meg.

Völner Pál leszögezte, hogy ennek ellenére

kifejezetten személyes érdeke, hogy a nyomozást folytató hatóság előtt szerepét és ártatlanságát mielőbb tisztázhassa.

Ezért is támogatom feltétel nélkül a mentelmi jogom kiadását

- írta.  A Legfőbb Ügyészség kedden jelentette be, hogy Polt Péter legfőbb ügyész Völner Pál országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára parlamenti mentelmi jogának felfüggesztését kérte a házelnöktől bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés megalapozott gyanúja miatt. Völner Pál jogi képviselője aznap közölte: ügyfele kedden benyújtja lemondását államtitkári tisztségéről. Az ügyvédi iroda közleményében az állt: Völner Pál nem ismeri el büntetőjogi felelősségét, semmilyen bűncselekményt nem követett el, "államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően látta el".