Rátóti Zoltán lehet a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora

Rátóti Zoltán interjú portré színész
Rátóti Zoltán interjú
Vágólapra másolva!
A megadott határidőig egy pályázó adott be pályázatot a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektori pozíciójára. A Színház- és Filmművészetért Alapítvány tájékoztatása szerint a pályázó Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes és kiváló művész.
Vágólapra másolva!

A Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa Rátóti Zoltán meghallgatása és pályázata értékelése után tesz javaslatot a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma felé, majd mindezek alapján a testület január 18-ig dönt az új rektor személyéről - tájékoztatott az egyetem.

Az SZFE teljes megújításának részeként jelentős technikai és infrastrukturális fejlesztések valósultak meg az elmúlt évben,

aminek köszönhetően végre európai szintű körülmények között készülhetnek hallgatóik a pályájukra. A megújulás eredményeit az idei felvételi eljárásban mutatott sokszoros túljelentkezés is visszaigazolta. Az új rektor megválasztásával szimbolikusan is

lezárul az intézmény modellváltásának folyamata

- hangsúlyozták a közleményben.