Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Hamarosan találkozik a gyilkossal a megölt karcagi nő családja

Vágólapra másolva!
Egy éve karácsony előtt volt élettársa meggyilkolt egy fiatal karcagi nőt. Családtagjaira most borzasztó pillanatok várnak, hamarosan a szemébe kell nézniük a nő életét kegyetlenül kioltó férfinak.
Vágólapra másolva!

A fiatal édesanyát még 2020. december 22-én gyilkolta meg a volt barátja. B. Attila azért utazott Karcagra, hogy kibéküljön a nővel, akivel előtte öt évig éltek együtt. Nem járt sikerrel, összevesztek, vitájuk veszekedéssé, majd verekedéssé fajult. Attila végül megfojtotta a 24 éves nőt. A gyilkosság idején a szomszéd szobában tartózkodtak a gyerekek: a nő 7 esztendős fia és hároméves közös gyerekük. Attila ezután a csomagtartóba rakta a holttestet, és a gyermekükkel együtt 130 kilométert vezetett a szülei felsőlajosi házához.

A holttestet másnap elásta a közeli erdőben, aztán két hétig úgy tett, mintha ő is keresné a volt párját. Amikor már azt hihette, hogy sikerül megúsznia a felelősségre vonást, a rendőrök behívták kihallgatásra. Először azt hazudta, hogy a Dunába dobta a nőt, aztán megtört és elmondta a teljes igazságot. A férfit a közelmúltban állították először bíróság elé, ahol a jelenlétében rövidesen az áldozata családtagjait is meghallgatják.

– Tisztában vagyok vele, hogy sokan hasonló helyzetben alig várják, hogy a szerettük gyilkosának a szemébe nézhessenek és válaszokat kaphassanak a miértekre, de én egyáltalán nem így vagyok ezzel. Ha tehetném, legszívesebben el sem mennék a tárgyalásra, egyáltalán nem vagyok rá kíváncsi – mondta dühösen a Vasárnapi Blikknek a megölt nő édesanyja.

– Bármilyen büntetést is fog kapni, úgy gondolom, nem fogja kibírni, ő onnan már nem fog kijönni élve. Már korábban is végezni akart magával, amikor a lebukása előtt kihallgatásra hívták a rendőrök, ő viszont a felelősségre vonás elől menekülve inkább autóbalesetet okozott magának szándékosan. Akkor túlélte, remélem legközelebb már nem fogja. Nem vagyok én Isten, nem hozhatok döntést, de én az ő helyében felakasztanám magam. Szerintem tehát a börtönből már élve nem fog kijönni, de azt kívánom, ne is jöjjön, jó helyen van ott – tette hozzá keserűen az asszony.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről