Két kamasz rabolt ki egy idős férfit

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vettek egy 17 éves és 18 éves tiszaalpári fiatalt, akik egy éjjel bementek egy 77 éves férfihoz, lefogták és ellopták a pénzét. A rendőrök a bejelentést követő pár órán belül elfogták a két támadót.
Vágólapra másolva!

Tegnapelőtt érkezett bejelentés a tiszaalpári körzeti megbízott szolgálati telefonjára arról,

hogy egy 77 éves, helyi férfitól tavaly decemberben 140 000 forintot elloptak.

A rendőrök nyomozást indítottak és kihallgatták a nyugdíjas áldozatot, aki elmondta, hogy egyedül él tiszaalpári lakásában. Tavaly év végén az egyik éjszaka arra riadt fel álmából, hogy

mozdulni sem tud, mert egy maszkos férfi a nyakához szorítja a karját.

Védekezésképpen kapálózni kezdett, de csak a maszkot sikerült lehúznia támadója arcáról, aki pár perc múlva elmenekült. A férfi a történtek után belenézett pénztárcájába, majd rájött, hogy kirabolták. Az idős férfi valószínűleg

elfelejtte bezárni a bejárati ajtót, így jutottak be hozzá. Az esetet csak néhány ismerősének említette, és nem tett feljelentést a rendőrségen.

Forrás: Police.hu

A nyomozás során arra jutottak a nyomozók, hogy a bűncselekményt ketten követhették el.

Egy 18 éves fiatal lefogta az áldozatot, amíg 17 éves társa elvette a pénzét az éjjeliszekrényben lévő pénztárcájából.

A fiatalokat tegnap elfogták és rablás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök mindkét kamaszt őrizetbe vették, és javasolják a letartóztatásukat. A tiszakécskei rendőrök mostazt vizsgálják, hogy más bűncselekményt is elkövettek-e. A hasonló esetek elkerülése érdekében a rendőrök azt javasolják, hogy lefekvés előtt érdemes ellenőrizni, hogy zárva van-e a bejárati ajtó, és ha valaki mégis betörés vagy rablás áldozata lesz, értesítse őket - írja a Police.hu.