Milliós adótartozása miatt megfoszthatják tisztségétől a baloldali városvezetőt

Vágólapra másolva!
Méltánytalansági eljárást kezdeményeztek Tetlák Örs, Érd LMP-s alpolgármestere ellen, ami akár a baloldali politikus pozícióvesztésével is járhat – derül ki az Origo birtokába került dokumentumokból. A helyi Fidesz szerint a botrányos városvezető potenciális veszélyt jelent az önkormányzatra nézve, hiszen még saját céges ügyeit sem tudja rendben tartani. Tetlákot a bíróság két alkalommal is eltiltotta a cégvezetéstől, miután mindkét vállalkozásánál jelentős adótartozást halmozott fel. A baloldali politikus –részben – azzal védekezett, hogy nincs pénze befizetni az adótartozásait, miközben afrikai luxusutazásokon vett részt.
Vágólapra másolva!

Tetlák Örs nemcsak morálisan ingoványos, de személye potenciális veszélyt jelent az önkormányzatra nézve. Jogerős döntések sora szól róla, hogy még egy egyszemélyes vállalkozást sem vezethet, pénzügyi képzettsége a nullához konvergál, közösségi felelősségérzete pedig egyszerűen nincs, hiszen tetteivel minket, magyarokat rövidített meg" – január közepén így kezdeményezett méltánytalansági eljárást a baloldali alpolgármester ellen Bács István, a Fidesz-KDNP érdi képviselője.

Erre az után került sor, hogy az Origo beszámolt az LMP-s politikus zűrös ügyeiről. Ahogy megírtuk,

a bíróság két alkalommal is jogerősen eltiltotta a cégvezetéstől Tetlákot, mert vállalkozásainál jelentős adótartozást halmozott fel.

Tetlák Örs egy dél-afrikai luxusutazáson Forrás: TETLÁK ÖRS BLOG

A NAV a kényszertörlési eljárás során 1 891 842 forint követelést jelentett be a testvérével közösen tulajdonolt Gasztrostand Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel szemben.

Mivel a cégnek fellelhető vagyona nem volt, a követelés kielégítetlen maradt. A cégbírósági papírok szerint másik vállalkozása, a Tavara pedig a fővárosi hivatalnak 221 299 forinttal, az adóhatóságnak 436 211 forinttal tartozik.

Bács ezért nem tudja elfogadni, hogy Tetlák alpolgármesterként „folyamatosan gazdasági ügyekben nyilatkozik meg, teljesítésigazolásokat állít ki, pénzügyi kérdésekben javaslatokat tesz, döntéseket hoz" az önkormányzatban. Abszurdnak nevezte, hogy

Bács István Forrás: facebook.com

A fideszes képviselő az önkormányzati törvényre hivatkozva kezdeményezte az eljárást, aminek a vonatkozó passzusai kifejezetten passzolnak Tetlák ügyére.

A jogszabály ugyanis úgy rendelkezik, hogy méltatlan a tisztségére az a képviselő, akinek a felszámolás során ki nem elégített követelésekért a bíróság jogerősen megállapította a felelősségét és a helytállási kötelezettségét nem teljesítette.

Nem mellesleg az önkormányzati képviselőknek kötelességük a jogerős ítélet kézhezvételétől számított három napon belül tájékoztatniuk a képviselő-testületet és a kormányhivatalt. Az érdi alpolgármester ezt nem tette meg, ugyanis bőven a helyhatósági választást követően, az Origo cikkéből derült ki, hogy a bíróság adótartozást állapított meg a cégeinél.

Márpedig ennek komoly politikai következményei lehetnek: a közgyűlés méltatlanság miatt megszüntetheti a megbízatását.

A baloldali városvezető azzal próbál védekezni, hogy a jogszabály felszámolást és nem kényszertörlést említ, így rá nem vonatkozik a törvény vonatkozó rendelkezése. Csakhogy Bács álláspontja szerint a felszámolásba a felszámolási eljárást, a végelszámolási eljárást és a kényszertörlési eljárást is bele kell érteni. Úgy látja, utóbbi „a vezető tisztviselőre tekintettel sokkal megalázóbb eljárás, hiszen ebben az esetben vele szemben szankciót is alkalmaznak."

A fideszes politikus nem tudja elfogadni Tetlák másik magyarázatát sem, miszerint annak idején nem volt annyi pénze, hogy befizesse az adótartozását. Ahogy portálunk elsőként számolt be róla,

a baloldali politikus rendszeresen szervez magának afrikai luxusutazásokat.

Tetlák Örs Ugandában Forrás: TETLÁK ÖRS BLOG

Ezeken az alkalmakon nem igazán kíméli a pénztárcáját:

egyik alkalommal 180 ezer forintot is hajlandó volt kiadni azért, hogy gorillákat nézhessen meg testközelből.

Bács állítása szerint szimbolikus, hogy amikor Tetláknak „megadták az utolsó esélyt tartozásának kiegyenlítésére", éppen egy ilyen nyaraláson vett részt.

Tetlák Örs Fokvárosban (Dél-Afrikai Köztársaság) Forrás: TETLÁK ÖRS BLOG

Információink szerint

a Jogi és Közbiztonsági Bizottság napirendre vette és tárgyalja az ügyet, amiben szerdán születhet döntés.