Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Havi 130 ezer forinttal többért béreltet magának lakást Csárdi Antal, a baloldal belvárosi jelöltje, miután az előzőből kirúgták

Márki-Zay Péter és Csárdi Antal
Márki-Zay Péter és Csárdi Antal
Vágólapra másolva!
Alig egy hónappal azután, hogy előző, az Országgyűlés által bérelt lakásából botrányos körülmények között távozott, új ingatlant talált magának Csárdi Antal. Csakhogy ennek a bérleti díja sokkal magasabb, mint a korábbié, egész pontosan havi 380 ezer forint - szúrta ki a Kontra a parlament hivatalos oldalán. Csupán egyetlen képviselő béreltet drágábban ingatlant magának - írja a Kontra.
Vágólapra másolva!

Sajtóértesülések szerint Csárdi Antal komoly tartozást halmozhatott fel abban az ingatlanban, amit az Országgyűlés bérel neki.

Csárd Antal, a baloldal belvárosi jelöltje Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Állítólag egy meghatalmazást is meghamisított a lakás tulajdonosa nevében, aminek következtében az érintett okirat-hamisítás miatt feljelentést tett ellene. A konfliktus végül szakításhoz vezetett, hiszen Csárdi március elsejétől új lakást béreltet magának, szintén közpénzből.

A jelek szerint nem volt szégyellős, hiszen az új bérlemény havonta 130 ezer forinttal többe kerül.

Ez igen tetemes összegre, havi 380 ezer forintra rúg. Csupán egyetlen képviselő béreltet drágábban ingatlant magának.

A parlament hivatalos oldalán elérhető információk szerint Csárdi Antalnak február 7-én megszűnt a korábbi lakásbérleti szerződése. Ez vonatkozott arra a duplateraszos, dunai panorámás, a Halászbástya alatt található lakásra, amiről több cikk is született a napokban.

Az Index írta meg elsőként, hogy a baloldali politikus és az ingatlan tulajdonosa között annyira elmérgesedett a viszony, hogy feljelentés lett a történet vége. A bérbeadó azt állítja, hogy Csárdi számos alkalommal nem fizette be a gázszámlát és a közös költséget, valamint kérése ellenére rendszeresen dohányzott az ingatlanban. Ám az verte ki igazán a biztosítékot nála, hogy bérlője a nevével visszaélve, egy aláhamisított meghatalmazással járt el az MVM-nél.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban, és a tulajdonos az okirat-hamisítás miatt a hatóságokhoz fordult, egyúttal felmondott a baloldali politikusnak.

Ez utóbbi látszik a Parlament.hu-n, amiből egyúttal az is következik, hogy az Országgyűlés Hivatala bérelte az ingatlant az LMP-s képviselőnek.

Csárdi cáfolta a sajtóértesüléseket, és azt nyilatkozta, hogy korábbi főbérlőjének minden állítása valótlan, és a bíróságon fogják rendezni a vitát. Csakhogy a körülmények nem egészen erre utalnak - írja a Kontra.

Normális esetben ugyanis nincs olyan képviselőjelölt, aki pár héttel egy parlamenti választás előtt vállalna egy rizikós lakáscserét. Főleg, hogy azt a képviselői költségtérítés keretében bérlik neki, azaz az adófizetők pénzéből finanszírozzák a lakhatását.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről