Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Németh Szilárd: Ez nem Magyarország háborúja

Vágólapra másolva!
Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az orosz-ukrán háború kapcsán a magyar álláspontról, de szóba került az április 3-i választás is.
Vágólapra másolva!

A politikus megerősítette, a miniszterelnök által már ismertetett magyar álláspontot, mely szerint az ország első számú érdeke, hogy a háborúból kimaradjon, mert ez nem Magyarország háborúja. Azt is elmondta, hogy a magyar kormány továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy halált okozó fegyvereket és katonákat sem küld Ukrajnába. Ugyanakkor Magyarország, mint az EU és a NATO elismert tagja, teljes mértékben elfogadja ezen szervezetek közös döntéseit.

Ez azt is jelenti, hogy a magyar kormány az EU által meghirdetett szankciókat elfogadta és megszavazta, annak ellenére, hogy fenntartásait is hangoztatta, mely szerint a Nyugat a szankciókkal „lábon lőheti" magát. A magyar kormányfő és a Honvédség vezetése is elismeréssel fogadta a NATO döntését, mely szerint a szervezet sem szállít fegyvereket Ukrajnába, mert hiszen az oroszok ezt a lépést akár casus bellinek is tekinthetik, és a harmadik világháború veszélyét mindenképpen el kell kerülni.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről