Novák Katalin: Elnökként a békesség embere akarok lenni

köztársaságielnök, választás, államfőválasztás, államfő, Országgyűlés plenáris ülése 2022.03.10., NOVÁK Katalin, NOVÁK Katalin
Budapest, 2022. március 10. Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök, miután esküt tett az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. március 10-én. A kormányzó Fidesz-KDNP államfőjelöltjét az Országgyűlés 137 igen szavazattal választotta meg Magyarország hatodik köztársasági elnökévé a rendszerváltás után. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Az alaptörvényt betartom és betartatom, nem az alkotmányos rend lebontásán, hanem annak őreként annak fenntartásán fogok munkálkodni - mondta Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök az Országgyűlésben csütörtökön. Szólt arról is, hogy a magyarok békét akarnak, ő pedig elnökkent a békesség embere akar lenni. Novák Katalin 137 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson, amelynek eredményességéhez kétharmados többségre volt szükség.
Vágólapra másolva!

A békesség embere akar lenni köztársasági elnökként Novák Katalin, aki szerint a magyarok békét akarnak. A Fidesz-KDNP köztársaságielnök-jelöltje az államfőválasztást megelőző beszédében fundamentumként jelölte meg az alaptörvényt megválasztása esetén csütörtökön az Országgyűlésben. Novák Katalin kijelentette:

Novák Katalin: A magyarok békét akarnak Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Novák Katalin védhetetlennek és megmagyarázhatatlannak nevezte az Oroszország által indított háborút. Elmondta, az ország már éppen kezdte visszanyerni a koronavírus-járvány előtti élete biztonságát és szabadságát, és akkor elszabadult ez a másik pusztító vírus: 14 napja háború van Magyarország szomszédjában.

A magyarok békét akarnak, mi nők nem a háborút, hanem a békét akarjuk megnyerni, mert békében lehet gyarapodni, építkezni, tervezni, egymásra mosolyogni - mondta. Köszönetet mondott azoknak, akik segítséget nyújtanak a bajban lévőknek.

Nem ahhoz képest, hanem annak is köszönhetően akar jó köztársasági elnöke lenni az országnak, hogy nő Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Novák Katalin azt is mondta, tudja, honnan jött, hogy ki ő, és hogy mi a dolga, felkészült az előtte álló embert próbáló feladatra. Neki minden magyart képviselnie kell - rögzítette.

Az lesz a dolga, hogy abba a magasságba emelje nemzettársait, ahol a magyarok magától értetődő összetartozása van.

Mások megértéséhez a hitéből merít erőt, és nem országjárásokra készül, hanem egyszerűen ott lesz, ahova tartozik, azokkal lesz, akikhez tartozik: a magyarokkal - közölte.

- fogalmazott. Szuverenitásról nemzeti vonatkozásban soha nem leszek hajlandó lemondani - hangsúlyozta, megjegyezte, a szuverenitás bizonyos részéről csak a családban képes lemondani Veres István, a férje javára. Elmondta, nem ahhoz képest, hanem annak is köszönhetően akar jó köztársasági elnöke lenni az országnak, hogy nő.

- mondta -, kész minden terhet magára vállalni, amit az államfői tisztség rá ró.

Szólt arról is, hogy első útja haza lesz, a családjához, és minél előbb szeretne ellátogatni Varsóba.

Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök, miután esküt tett az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. március 10-én. A kormányzó Fidesz-KDNP államfőjelöltjét az Országgyűlés 137 igen szavazattal választotta meg Magyarország hatodik köztársasági elnökévé a rendszerváltás után Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A hatodik köztársasági elnök

Novák Katalin 137 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson, amelynek eredményességéhez kétharmados többségre volt szükség. A szavazólapot 195 képviselő vette fel. A 188 érvényes voks közül a baloldal jelöltjére, Róna Péter közgazdászra 51 szavazat érkezett.

Novák Katalin május 10-én lép hivatalába, ő lesz a hatodik köztársasági elnök a rendszerváltás után.