Országszerte mindenhol befejeződött a szavazás

Választás 2022, 2022-es magyarországi országgyűlési választás,szavazatszámlálás, szavazat, számlálás, Mesevár Óvoda
Vágólapra másolva!
Országszerte szinte minden helyszínen véget ért a szavazás, néhány szavazókörben még kevesen sorban állnak, ők 10-15 percen belül be tudják fejezni a szavazást - mondta Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap esti sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

"A szavazókörökben megkezdődött a szavazatok összesítése.

– mondta Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda elnöke.

Hozzátette: azzal számolnak, hogy várhatóan este 9 után érkezhetnek az első, alacsonyabb feldolgozottságú adatok.

Szavazatszámlálás a Mesevár Óvodában Fotó: Koncz Márton - Origo

Nagy Attila azt is mondta, hogy a vasárnapi adatközlések előzetes eredménynek minősülnek.

Ahhoz, hogy a szavazást időben le tudják zárni, kellett az átjelentkezéssel kapcsolatos jogalkotói módosítás is, valamint az NVI és a helyi választási irodák együttműködése, ami lehetővé tette, hogy 157 ezer átjelentkezéssel szavazó választópolgár időben le tudja adni szavazatát

– tette hozzá.

Azt is elmondta, hogy napközben néhány helyen sorok alakultak ki, ennek oka az volt, hogy most először volt közös eljárásban parlamenti választás és népszavazás, így több idő kellett a névjegyzék aláírására, a szavazólap átvételére, a választópolgárok több időt töltöttek a szavazófülkében.

Megjegyezte, sem az átjelentkezéssel szavazóknak kijelölt szavazókörökben, sem a normál szavazókörökben nem alakultak ki olyan sorok, ami miatt ne tudtak volna időben zárni.


Nagy Attila azt is elmondta, hogy este 7 óra után a Nemzeti Választási Bizottság engedélyével és felügyeletével az NVI munkatársai megkezdték azoknak a levélszavazatoknak a feldolgozását, amelyeknek érvényes volt az azonosító nyilatkozatuk.

Fotó: Koncz Márton - Origo

Az NVI elnöke megköszönte a választás megszervezésében közreműködő közigazgatási szervek, nagyvállalatok, a választási irodák és bizottságok tagjai, az informatikai szolgáltatók, a rendvédelmi szervek és a sajtó munkáját.

Az NVI a választás előtt a törvényi kötelezettségén felül több fejlesztést is végrehajtott, így bevezette a "Kit ajánlottam" fejlesztést, ahol online ellenőrizhető az ajánlások és népszavazási támogató aláírások sorsa, és amely "hatalmas eszköz" a visszaélések visszaszorításában – tette hozzá.

Emellett 2021 decembere óta az NVI heti rendszereséggel közzéteszi a választópolgárok számát, amivel átláthatóvá és ellenőrizhetővé vált a választópolgárok számának változása.

Hozzátette: semelyik választókerületben nem volt jelentős elmozdulás a választópolgárok számában.

Téglási András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke sajtótájékoztatóján elmondta: az NVB a kampány 50 napja alatt 25 ülést tartott. Az üléseket a nyilvánosság előtt, a sajtó és a nemzetközi megfigyelők részvételével tartották meg. Megjegyezte: idén először - néhány alkalommal - online is tanácskoztak.

Fotó: Koncz Márton - Origo

Azt is mondta:

a bizottságnak 219 ügye volt, a testület döntéseinek háromnegyedével szemben nem érkezdett felülvizsgálati kérelem, mindössze 56 határozatot támadtak meg a Kúria előtt.

Az 56 megtámadott határozatból a Kúria 16 esetben helybenhagyta az NVB határozatát.

A Kúria 9 esetben változtatta meg az NVB határozatát, ebből 6 eset volt érdemi, 25 esetben pedig még nem döntöttek - mondta Téglási András.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!