Karácsonyék miatt megbénult teljes Buda közlekedése

20220620 Budapest, hatalmas forgalmi káoszt okozott a budai alsó rakpart lezárása. Fotó:Bánkúti Sándor
20220620 Budapest, hatalmas forgalmi káoszt okozott a budai alsó rakpart lezárása. Fotó:Bánkúti Sándor
Vágólapra másolva!
Megbénult Buda közlekedése hétfő reggel, miután a Lánchíd felújítása miatt lezárták a budai alsó rakpartot a Döbrentei tér és a Halász utca között - írta a Metropol.
Vágólapra másolva!

A szokásos menetidő legalább a kétszeresére nőtt, a reggeli csúcsban több kilométeres kocsisorok kígyóztak a budai utcákon, a kerülőutakon. Az M1 tudósítója arról számolt be, hogy a Döbrentei téren folyamatos a dudaszó, a kocsisor pedig egészen a Szabadság hídig ér. A korlátozás két hónapig lesz érvényben, tehát

egész nyárra megnehezítették a fővárosi autós közlekedést.

Az autósok a Halász utcától az Alagút utca-Attila út-Krisztina körút felé, vagy a Fő utca-Lánchíd utca-Krisztina körút útvonalon tudnak kerülni. Az Óbuda felől az Árpád fejedelem útján érkezők a Halász utcai felhajtó szűk kapacitása miatt a Margit hídnál sem tudnak majd lehajtani déli irányba az alsó rakpartra. A BKK szerint a teherforgalomnak érdemes az Árpád híd-Hungária-gyűrű–Rákóczi híd útvonalat használnia.

Hatalmas forgalmi káoszt okozott a budai alsó rakpart lezárása Fotó: Bánkúti Sándor/Metropol

A pesti alsó rakparton a hét minden napján lehet majd gépjárművel közlekedni, azonban lehet, sokan ezt az útvonalat választják majd elkerülőként, tehát itt is torlódások várhatók.

A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint látható, hogy

Karácsony Gergely ötletei közlekedési káoszt okoznak a fővárosban.

Wintermantel Zsolt hangsúlyozta, itt az ideje, hogy a főpolgármester végre meghallgassa a szakmai szervezetek érveit is. „Most láthatjuk, hogy ha egy ilyen fontos útszakasz a budai oldalon kiesik, akkor az milyen áldatlan állapotokat idéz elő. Nem beszélve arról, hogy a Lánchídon például már közlekedhetnénk, hogyha ő 2020 februárjában aláírja azt a szerződést, amit még Tarlós István és a Fidesz–KDNP idején folytattak le, akkor már kész lenne a Lánchíd felújítása, és nem került volna ötmilliárd forinttal többe" – fogalmazott a politikus.