Idős emberek pénzét szedte el egy bűnbanda Kecskeméten

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, pénz, bankjegy, BŰNSZÖVETSÉGBEN CSALTAK HÉT GYANÚSÍTOTT KERÜLT ŐRIZETBE
Vágólapra másolva!
Különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsítanak több embert, akik sokág együtt csaltak ki pénzt idősektől.
Vágólapra másolva!

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai július 19-én őrizetbe vettek hat kecskeméti, valamint egy kiskunhalasi lakost. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak egyik része, egy négy főből álló család, illegálisan,

engedélyek nélkül üzemeltetett egy idősek otthonát a megyeszékhelyen.

Az otthon lakóinak egy részét a csapat szociális munkásként dolgozó tagja, egy 59 éves kiskunhalasi nő „hajtotta fel" társainak. Az ápolásra szoruló betegeket összehozta az otthon üzemeltetőivel, akik később különböző megtévesztő módszerekkel

megszerezték a náluk lakó idős emberek vagyonát.

sok pénzt is lefoglaltak a csalóktól Forrás: Police.hu

A nyomozók a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársainak együtt tegnap négy település tizenkét helyszínén csaptak le a társaságra. Minden hozzájuk köthető épületben házkutatást tartottak részben további bizonyítékok beszerzése, részben pedig a vagyon-visszaszerzés érdekében.Ez utóbbi tevékenységükben a helyi rendőröket a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatalának munkatársai segítették. Az akcióban részt vett a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság több osztálya, a megyei Kormányhivatal munkatársai, a Kecskeméti és a Kiskunhalasi Járási Ügyészség és több szakterület igazságügyi szakértője is.

Sok pénzt, mobiltelefonokat, ékszert és autókat is lefoglaltak tőlük.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának nyomozói kezdeményezték az elfogott csalók letartóztatását.