Európának is van felelőssége, hogy miként tekintünk Afrikára

Azbej Tristan államtitkár, interjú, Arcok és történetek, 2022.03.09.
Vágólapra másolva!
Azbej Tristan, a külgazdasági és külügyminisztérium az üldözött keresztények megsegítésére létrejött államtitkárság, valamint a Hungary Helps program vezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az afrikai kontinensről, valamint a magyar kormányt érő európai kritikákról.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár beszámolt arról, hogy a hét elején Brüsszelben járt, ahol egyrészt tárgyalásokat folytatott arról a magyar kezdeményezésről, aminek a lényege, hogy a veszélyes területeken élő közösségek számára segítséget kell nyújtani, valamint meg kell őrizni az ott meglévő jelentős kulturális örökséget is. Hozzátette, nagyon fontos lenne, ha más országok számára is ez a téma napirendre kerülne. Mindezek mellett a politikus tárgyalt Várhelyi Olivér, bővítésért és fejlesztésért felelős uniós biztossal is.

E tárgyalás során áttekintették, miként tudna az Európai Unió együttműködni a Hungary Helps program különböző projektjeiben, legyen szó akár a Közel-Keletről, akár Afrikáról. Ez utóbbi kapcsán Azbej Tristan kiemelte, vannak, akik lehetőségként tekintenek Afrikára, míg mások kiemelkedő veszélyforrásként. Európának is van felelőssége, hogy miként tekintünk Afrikára, mert egyáltalán nem mindegy, hogy mi történik a kontinensen.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.