Már több mint 100 ezren töltötték ki az oktatási konzultációt

Újraindult a jelenléti oktatás az általános iskolák felső tagozatán és a középiskolákban
Piarista gimnázium Budapest
Vágólapra másolva!
Hatalmas érdeklődés mellett zajlik a szülői konzultáció az oktatásban.
Vágólapra másolva!

Népszerűnek nevezte a szülők körében az oktatásról szóló kérdőívet a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Szerda hajnalig több mint 100 ezren töltötték ki a kérdőívet - mondta Rétvári Bence. Kiemelte,

ilyen széles körű véleménykikérés az oktatás helyzetéről még nem volt Magyarországon.

A nyár és az ősz folyamán a pedagógusok mondhatták el véleményüket többek között az iskolák helyzetéről, az oktatók teljesítményértékelésével, a tanárok leterheltségével kapcsolatban. Ezekre első körben 25 ezer, másodjára 33 ezer pedagógus válaszolt - tette hozzá.

Rétvári Bence hangsúlyozta, a kormány elsődleges feladata a pedagógusbérek emelése, ezért döntött arról, hogy idén és jövőre 10-10 százalékkal nőnek a bérek. Ezen kívül a Magyarországot megillető európai uniós forrásokból is szeretnének fordítani ágazati béremelésre - mondta.

mondta.

Nagyon népszerű az oktatási konzultáció (illusztráció) Fotó: Koncz Márton - Origo

A december 1-jén indított szülői konzultációról elmondta, 700 ezer tankerületi és 50 ezer nem állami fenntartású iskolában tanuló diák szülője kapott az e-Kréta rendszeren keresztül lehetőséget a kérdőív kitöltésére, ami anomim és önkéntes.

közölte az államtitkár. A kormányalakítás óta öt alkalommal volt széles körű egyeztetés, ezt a konzultációs lehetőséget szélesítették ki a szülői kérdőívvel - mondta Rétvári Bence.

Arról, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése szerint ki kell fizetni a tanári túlórákat, közölte: az iskolákban kifizetik a túlmunka után járó díjat, erre minden tankerületnek van pénzügyi fedezete. Az oktatásra fordítható költségvetési keret jövőre 86 milliárd forinttal nő, ennek "elsöprő többségét" béremelésre fordítják - tette hozzá

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!