Péterfalvi Attila: Adatvédelmi kérdéseket vet fel az baloldal sms-kampánya

Péterfalvi Attila beszél elnök felszólal FOTÓ ÁLTALÁNOS konferencia SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY rendezvény
Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke.
Vágólapra másolva!
Az adatvédelmi hatóság elnöke is kapott névre szóló szöveges üzenetet hivatali mobilszámára a baloldaltól - írja a Mandiner.
Vágólapra másolva!

Péterfalvi Attila, az Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint is

felvet adatvédelmi kérdéseket a baloldal által indított sms-kampány, amely akár hatósági vizsgálat tárgyát is képezheti.

A NAIH elnöke – aki egyébként maga is kapott hivatali telefonjára ilyen sms-t – a lapnak elmondta: abban az esetben, ha valaki nem tiltja le a szolgáltatójánál a számát, akkor alapvetőn nem kizárt, hogy kaphat ilyen üzeneteket,

Péterfalvi hozzátette: az ő hivatali mobiltelefonjának száma sem nyilvános, így ő is meglepődött, hogy keresztnevén szólították meg az sms-ben, hogy szavazzon a „változásra".

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a nap folyamán kormánytagok, kormánytisztviselők és jobboldali újságírók is kaptak furcsa sms-üzeneteket, feltételezhetően a baloldaltól.

Több mint kétmillió ilyen szöveges üzenet mehetett ki, akad olyan, aki nem is csak egy sms-t kapott.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi videónyilatkozatában törvénytelennek nevezte az akciót, amelynek kapcsán szerinte személyes adatok törvénytelen használata, valamint tiltott kampányfinanszírozás gyanúja is felmerül.