A Momentum végül is leteszi az esküt a parlamentben, utána meg bojkottálják
– írta Kocsis Máté.
A Fidesz frakcióvezetője szerint ebből kiolvasható, hogy a momentumos politikusoknak
a pénz kell, a munka nem.
Emlékezetes, Fekete-Győr András még pár hete Hadházy Ákossal jelentette be, hogy bojkottálják a parlament alakuló ülését.
Azóta viszont kiderült, hogyha így tesznek nem tudják felvenni bizottsági helyeiket, és hivatalosan nem is válnának képviselővé, emlékeztet a Magyar Nemzet.
A napokban egyébként az LMP mellett az MSZP és a Párbeszéd is egyértelműen jelezte, hogy részt vesznek az alakuló ülésen.