A kommunizmus áldozatai kapcsán nemcsak azokra kell emlékeznünk, akik az életüket adták az ideológia miatt, hanem azokra is, akiknek tönkretették, megnyomorították, ellehetetlenítették az életüket - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára péntek este a Tolna megyei Bonyhádon.

Potápi Árpád János a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott városi megemlékezésen kiemelte: sokan a kommunisták miatt nem kaphattak végzettségüknek, tehetségüknek megfelelő munkahelyet, míg másoknak el kellett hagyniuk szülőföldjüket, s évekig lágerekben kellett élniük, de sokak szüleik el nem követett bűnei miatt nem kaptak felvételt főiskolára, egyetemre sem.

A politikus kitért arra is, hogy az 1940-es évek közepére csaknem egymillió magyar volt hadifogságban, több tízezer ember volt málenkij roboton, majd a kialakuló diktatúrában egymillió ember került börtönbe, a forradalom leverését követően pedig újabb 220 ezer jól képzett, tettre kész, becsületes fiatalember hagyta el a hazáját.

Azokról sem feledkezhetünk el, akiket megbélyegeztek szüleik el nem követett bűnei miatt - tette hozzá az államtitkár.Forrás: MTI

Az államtitkár, Tolna megye 2-es számú választókerületének a választásokon újra induló fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, az emléknapot arra is kell szentelni, hogy

szolidaritásunkat fejezzük ki Ukrajna lakossága, kiemelten a kárpátaljai magyarok mellett.

Aláhúzta: a magyar kormány legfontosabb törekvése, hogy a háború semmilyen körülmények között ne érje el hazánkat és Kárpátalját. Hozzáfűzte: Magyarország minden segítséget megad Ukrajna népeinek, köztük a szomszédos ország magyarjainak "annak érdekében, hogy biztonságban tudják megélni ezeket a nagyon nehéz napokat".