Kamaszok raboltak ki egy 13 éves kisfiút Budapesten

12 éves fiúk raboltak
Öt – az elkövetéskor 12 és 16 év közötti – fiatal 2019 decemberében fényes nappal, a XX. kerületben kirabolt egy 13 éves fiút
Vágólapra másolva!
Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablással vádolnak öt fiatalt, mert a gyanú szerint három évvel ezelőtt a XX. kerületben kiraboltak egy 13 éves fiút.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint három 12 éves fiú, valamint 14 és 16 éves társaik 2019. december 14-én délután, a XX. kerületben felfigyeltek egy 13 éves fiúra. Követni kezdték. Az egyikük rákiabált, hogy álljon meg. Utána szaladtak.

A gyerek megállt, támadói pedig félkörívben, két sorban felsorakoztak mellette.

A támadást rögzítette több térfigyelő kamera Forrás: ugyeszseg.hu

Az egyik 12 éves fiú megkérdezte a gyerektől, van-e pénze, ő pedig elárulta, hogy ötezer forint van nála. A fiú megfenyegette, hogy megszúrja, ha nem adja oda neki, egy másik 12 éves pedig - hogy fokozza a félelemérzetét -

kihúzott a zsebéből egy rugós bicskát, de csak annyira, hogy áldozatuk lássa a nyelét.

A kisfiú odaadta nekik a pénzét. A kiskamaszok elszaladtak és az útonálló módon megszerzett pénzt

egy gyorsétteremben elköltötték.

Az ügyészek egy felvételt is közzétettek, amelyen látszik, ahogy a támadók a gyerek után szaladnak, aztán az is, ahogy a rablás után elmenekülnek:

Az ügyben nyomozás indult.

Megállapították, hogy a támadáskor 12 éves fiúk rendelkeztek büntetőjogi értelemben vett belátási képességgel.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege az öt fiatallal szemben felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. Az ügyészek azt javasolják, hogy a bíróság küldje őket javítóintézetbe.