Magyar a magyarban nem ellenséget, hanem egy másik embert lásson - mondta Róna Péter köztársasági elnöki céljairól csütörtöki beszédében.

Róna Péter beszédében köszönetet mondott a hat baloldali párt támogatásáért. Az elnök kifejezi a nemzet egységét és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett - tette hozzá. Róna szerint Magyarországnak köze van a szomszédban történtekhez. Úgy látja, ma már sokan nem tudják megkülönböztetni a jót a gonosztól. Magyar a magyarban nem ellenséget, hanem egy másik embert lásson - mondta Róna a céljairól. A jelölt elismerte az alaptörvény érvényességét. Az alaptörvény minden hatalmat az Országgyűlés kezébe adott Róna szerint. 

Kampányolni kezdett a beszéde közben

A jelölt arról is beszélt, hogy a nemzet megbékélése hozza létre azokat az intézményeket, amik kellő ellensúlyt adnak a hatalomnak. A jelölt azt állította, hogy többet ér egy kormánypárti szavazat, mint egy ellenzéki, de ezt tényekkel nem tudta alátámasztani. Arról is beszélt, hogy családokat lakoltatnak ki (jelenleg kilakoltatási tilalom van érvényben). Míg Novák Katalin beszédében megtestesítette a nemzet egységét, Róna Péter a beszéd második felében választási lózungokat fogalmazott meg, kampányüzeneteket közvetített, teljesen kiesve államfőjelölti szerepéből.