Huszonnégy évet kapott a polgári gyilkos

rendőrszalag, rendőrség
Vágólapra másolva!
Huszonnégy év fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki egy polgári rendezvényen, koncert közben, a nézőtéren szúrta le riválisát. Nem csak a gyilkosság miatt kapott ennyit, hosszú a priusza. Az ítélet nem jogerős.
Vágólapra másolva!

Egy anyagi gondokkal küszködő, polgári pár 2017 szeptemberében úgy döntött, hogy

a nő prostituált lesz, hogy legyen pénzük.

Partnerei egy részét a nő egy közösségi oldalon kereste hirdetéssel, a többieket párja "hajtotta fel" neki. Többször előfordult, hogy a férfi mondta meg az élettársának, kihez és hova kell mennie, de olyan is volt, hogy személyesen ő vitte el a férfi házához.

A szexuális szolgáltatásért kapott pénzből a nőnek egy bizonyos összeget át kellett adnia a párjának.

Amikor a nő ezt nem akarta megtenni, a férfi pont úgy viselkedett, ahogy egy nőket futtató strici szokott,

megverte a nőt.

Előfordult, hogy a nő nem akart azzal szexelni, akit a férfi beszervezett, aki emiatt ismét veréssel kényszerítette az élettársát nemi kapcsolatra.

A férfi egy gyerekkori ismerősének is felajánlotta a nőjét 2019 márciusában.

Kétszer is összehozta őket. A találkozók alatt kölcsönös szimpátia alakult ki közöttük annyira, hogy amikor a futtató párja Budapestre ment dolgozni 2019 májusában, a férfi a nőt és a gyerekét is beköltöztette a saját otthonába. Miután a fővárosban lévő férfi ezt meghallotta, fenyegetni kezdte mindkettőjüket.

Az egyre gyakoribb fenyegetések során a férfi azt hangoztatta, hogy a gyerekkori ismerősét megöli.

Közösségi oldalra is kiírta, hogy „augusztus18-án meghalsz".

2019. augusztus 2-án 18 óra 30 perckor a férfi Polgáron, egy ismerősével cigarettázott egy ház udvarán, amikor meglátta bicikliző volt élettársát. Ismerőse kerékpárjára ült és a nő után hajtott.

Az egyik kereszteződésben utolérte, megragadta a haját és hátra rántotta.

Aztán ököllel is nekiesett.

A támadásnak egy szemtanú vetett véget. Az egyik ház udvaráról egy nő rászólt a férfire, hogy hagyja abba. A támadó nem akarta elengedni a nőt, de amikor meglátta a rendőröket, elmenekült. A megtámadott biciklista könnyebben sérült meg, de a szakértők szerint a bántalmazás módja és a megsérült "testtájékok" alapján sokkal rosszabbul is járhatott volna. De történetük ezzel nem ért véget.

Egy nappal a közösségi oldalon beígért gyilkosság után, 2019. augusztus 19-én 19 órakor a férfi a testvérével együtt megjelent gyerekkori ismerőse otthonánál.

Mivel senkit sem találtak otthon, átmentek az egyik szomszédban lakó nőhöz, akinek az udvarán a férfi lerészegedett. Annyira feldühítette magát azon, hogy volt élettársa már a másik férfivel él, hogy a nadrágjából kikapta a 19,9 cm-es pengehosszúságú kését és azzal hadonászva azt kiabálta,

hogy megöli a férfit, aki elszerette tőle a nőjét.

A házigazda ekkor erőteljesen rászólt a férfira, aki ettől egyszerűen elsírta magát. Bedobta a kezében lévő kést a közelében lévő farakásba. De hiába nyugodott meg, megint feldühítette magát.

Megkereste a kést és elindult riválisa háza felé. Vele tartott a testvére is, aki végig próbálta őt nyugtatni.

Ahogy korábban megírtuk, ezen a napon 18 órától Polgáron, a Barankovics téren rendezték meg az úgynevezett Újkenyér Ünnepét, amelyen megjelent a nő, vagyis a támadó férfi élettársa és a későbbi áldozat is a családjával.

Annak ellenére, hogy előtte a nő fia figyelmeztette arra, hogy a támadó a közösségi oldalán fenyegető üzeneteket küldözget neki.

Ezt akkor sem a nő, sem a családja nem vette komolyan. A támadó is a rendezvényre tartott, hogy beváltsa korábbi fenyegetéseit. Ezt élőben közvetítette a közösségi oldalán, ahol végig azt hangoztatta, hogy meg fogja ölni riválisát.

Amikor a helyszínen meglátta a férfit, észrevétlenül a háta mögé lopódzott és egyetlen szó a hátára ugrott.

Mindketten a földre estek, összeverekedtek. Egy pillanatban

a támadó háton szúrta riválisát. A derekán és a nyakánál is eltalálta.

A támadást a rendezvény biztosítását ellátó rendőrök állították meg. A férfit is ők fogták el még a helyszínen. A késelés áldozata olyan súlyosan megsérült,

hogy már a kórház felé vezető úton meghalt a mentőautóban.

Nem sokkal ezután az igazságügyi szakértő új pszichoaktív anyagot és kábítószert mutatott ki a támadó véréből,

vagyis a gyilkosságot bedrogozott állapotban követte el.

A törvényszék a férfit bűnösnek mondta ki emberölésben, kerítésben, súlyos testi sértés kísérletében és kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklásában,

amiért 24 év fegyházbüntetésre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Emellett kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

Dr. Virágh Pál bíró az ítélet szóbeli indokolása során elmondta, a bíróság nem állapított meg olyat, hogy előre kitervelten követte volna el a támadást. Ezen minősítő körülmény hiánya miatt a férfi kizárólag az emberölés alapesetéért felelhet az első fokú ítélet szerint. A bíró súlyosító körülményként értékelte azt, hogy a támadó többszörös és egyben különös visszaeső, de a bűncselekmények többszörös halmazatát és elszaporodottságát is. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe az idő múlását, valamit azt, hogy a testi sértés kísérleti szakaszban maradt. A döntés nem jogerős. Az ügyészség súlyosítás, míg a férfi és védője enyhítés miatt jelentett be fellebbezést. Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.