Megölte, majd elásta az élettársát egy férfi Borsodban - videó

gyilkosság, Nyírvasvár
Vágólapra másolva!
Brutálisan bántalmazta 32 éves élettársát egy nyírvasvári férfi, hogy meghalt az otthonukban. Úgy próbálta meg eltüntetni a nő holttestét, hogy a ház mögötti melléképületben elásta.
Vágólapra másolva!

A rendőrségre péntek este érkezett a bejelentés, hogy a férfi feltehetően megölte az élettársát. A rendőröknek a helyszínen a 44 éves férfi

azt mondta, hogy élettársa elhagyta, és nem tudja hová ment.

A szabolcsi nyomozók azonban tovább folytatták az adatgyűjtést, és megállapították, hogy a férfi otthonukban olyan súlyosan bántalmazta a 32 éves élettársát, hogy az belehalt a sérüléseibe.

A férfit elfogták, kihallgatták. Mindent beismert. A rendőrök előterjesztést tettek a férfi letartóztatásának indítványozására.