Megverte a feleségét, aztán az asszony védelmére siető sógorát is

Vágólapra másolva!
Egy ismerőse hívta fel a kiskunhalasi férfit azzal, hogy nővérét valószínűleg megverte az élettársa. Apjával együtt azonnal autóba ültek. Amikor megérkezett kiabálni kezdett a sógorával, és meg is lökte. Végül a házigazda fogott egy lapátnyelet, amivel sógora felé suhintott. 
Vágólapra másolva!

A férfi védekezésképpen maga elé tartotta kezét, így az sérült meg az ütéstől.

A nő ekkor elszaladt a házból, és a család többi tagja is autóba pattantak, hogy elmeneküljenek az agresszív férfitól.

A támadó dühében az autó után dobott egy betondarabot, ami az ablakot betörve a hátsó ülésen landolt.

Forrás: Police.hu

Az agresszív férfi később mindent beismert. A 39 éves férfi ellen napokon belül vádat emelhetnek.