Az orosz–ukrán háború elől menekülők éppen azt kérik tőlünk, amit adni tudunk: biztonságot, jól szervezett ellátást, békességet. Mi, magyarok, a békesség oldalán állunk, a háborúból ki akarunk maradni. És nem azért segítünk a menekülőknek, hogy kivívjuk az ukrán vagy a nemzetközi politika és média elismerését, hanem azért, mert ezt diktálja a szívünk – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök.

– Részt vett többször is a határ magyar és az ukrán oldalán is humanitárius segélyakciókban. Mit tapasztalt? Hogyan fogadták a magyar segítségnyújtást a háború által fenyegetett kárpátaljai magyarok és az ország belső területéről érkezett ukrán menekültek?

Kárpátalján az elmúlt száz évben sosem volt könnyű magyarnak lenni. Kemény élethez szoktak ott a mieink.

Novák Katalin, a köztársasági elnökForrás: Facebook

Amit mostanra – jórészt anyaországi segítséggel – felépítettek: a magyar óvodák, iskolák, templomok, otthonok, azoknak jelentős része a háború miatt kiürülhet. A jajkiáltás elért hozzánk, nemcsak Beregbe, Szatmárba vagy Szabolcsba, hanem Budapestre és az ország legtávolabbi sarkába is. A jó szó, a szerető odafordulás, a tárgyi, anyagi segítségnyújtás most a túléléshez kell, s azt üzeni: számíthattok ránk. A menekültek érzik, hogy Magyarország szíve most a magyar–ukrán határon dobog. Ők éppen azt kérik tőlünk, amit adni tudunk: biztonságot, jól szervezett ellátást, békességet. Záhonytól Fehérgyarmatig, Fényeslitkétől Tarpáig mindenhol segítségre szoruló és segíteni akaró emberekkel találkoztam. Beregszászon pedig azért jártam, hogy kifejezzem, akik ott maradnak, éppen olyan fontosak, mint akik eljönni kényszerülnek.

Nem érik be az ukránok a szolidaritásunkkal

– Mit gondol, hogy erre a nálunk az egész országot egy emberként megmozgató szolidaritásra miért nem reagál érdeme szerint az ukrán politika és az ukrán média?

Amit az ukrán vezetés vár tőlünk, az több, mint a szolidaritás, az emberfeletti segítségnyújtás. Ők azt szeretnék, ha az ő harcuk a mi harcunk is lenne. Mi, magyarok a békesség oldalán állunk, a háborúból ki akarunk maradni. És nem azért segítünk a menekülőknek, hogy kivívjuk az ukrán vagy a nemzetközi politika és média elismerését, hanem azért, mert ezt diktálja a szívünk.

– A most már Németországgal és Magyarországgal szemben is élesen kritikus ukrán kormányzati megnyilvánulások mennyiben megosztó hatásúak a nemzetközi diplomáciai térben? Van-e ön szerint egymástól elkülönülő európai és amerikai érdek a háborús konfliktus kezelésében? Vannak-e egymással rivalizáló európai részérdekek?
– Az orosz agressziót velünk együtt egységesen és határozottan elutasította a NATO és az Európai Unió minden tagállama. A kérdés, hogy mi következik ebből. Kevés olyan ország van, mely egészében le tud mondani az Oroszországból érkező energiáról és élelmiszerekről. Mi, magyarok, bármennyire is törekszünk önellátó képességünk kialakítására, ma még nem tartunk itt.

A jó vezetők a hazájukban élő emberek érdekeit tartják elsősorban szem előtt, így természetes, hogy vannak egymással rivalizáló részérdekek. Ezeket figyelembe véve kell olyan közös döntéseket hozni, melyek egyértelművé teszik: mi nem akarunk háborút, és egy szuverén ország megtámadását elfogadhatatlannak tartjuk.

Ideológiai hadviselés folyik ellenünk

– A magyar érdekek iránt felelős békepárti álláspont és a felelőtlen embargópolitikával szembeni kritikus álláspont felmutathat-e már méltányolható eredményeket? Van-e okunk arra, hogy ezt az elvi éllel képviselt, következetes magyar politikát a közeljövőben felülvizsgáljuk?

– Én a klasszikus diplomácia eszközeiben és a tárgyalásokban hiszek. Amíg szóba tudunk állni egymással, addig van esély a megállapodásra. Bízom abban, hogy a béketárgyalások előbb-utóbb eredményre vezetnek. Érdek és érték – mindkettőnek helye van, mindkettőt képviselni kell. Az értékek melletti kiállás saját jogos érdekeinket figyelmen kívül hagyva felelőtlenség, az érdekek értékektől független képviselete pedig erkölcstelen. Igazságos béke és biztonság – továbbra is ez kell hogy legyen a célunk.

Forrás: Magyar Nemzet

 – Az országgyűlési választásokkal együtt megtartott gyermekvédelmi népszavazás kérdéseire adandó válaszok jelentőségét a baloldali erők hajlamosak lekicsinyelni. Ön szerint mi a tétje ennek a népszavazásnak?
– Vannak gyorsan és lassan ölő mérgek. A koronavírus-járvány, a háború olyan veszedelmek, melyek elemi, nyilvánvaló, tapintható fenyegetést jelentenek, egyúttal el is fedik azt a lappangó, időről időre fellángoló és ilyenkor valódi arcát megmutató ideológiai hadviselést, mely újabban a gyerekeinket vette célba. Ez a hadviselés azonban most is zajlik.

Legnagyobb kincsünk a gyermek, az ő nevelésük pedig a szülők elvitathatatlan joga és kötelessége. Az ő döntésük, hogy a nevelésben, így a szexuális nevelésben is, kire támaszkodnak, milyen külső segítséget vesznek igénybe, és mikor érzik elérkezettnek az időt arra, hogy gyermekeik a szexualitást érintő kérdésekkel találkozzanak. Az államnak pedig felelőssége, hogy a gyerekek egészséges testi és lelki fejlődésének feltételeit biztosítsa. Segíteni kell a szülőket, hogy a gyermekeikre veszélyes, káros propagandától távol tarthassák őket.

A népszavazás a gyermekekről szól, de a felnőttekhez: a szülőkhöz, nagyszülőkhöz, mindenkihez, akinek fontos az utánunk jövő generáció biztonsága. Ezért bátorítok mindenkit, hogy éljen az állásfoglalás lehetőségével, és vegyen részt a népszavazáson. Most vasárnap a négy „nem" a lehető leghatározottabb „igen" gyermekeink hosszú távú szellemi-lelki biztonsága mellett.

Véleménydiktatúrába ment át a tolerancia

– Az európai konzervatív reneszánsznak milyen esélyeket ad az amerikai újmarxista genderideológiákkal szemben? Egyetért-e azzal, hogy Magyarország ennek a szellemi küzdelemnek az élharcosa?

– A küzdelem jobban áll, mint azt sokan gondolják. Az emberek ösztönösen vágynak a gondolat, a szellem szabadságára. Ha rájönnek, hogy ebben korlátozni akarják őket, az ellen fellázadnak. Ami sokáig „jóemberségnek", toleranciának tűnt, arról mára kiderült, hogy véleménydiktatúrára törekvés, mely nem tűri meg azokat, akik másképp gondolkodnak és másként akarnak élni. A magukat toleránsnak tartók képtelenek elviselni az övékétől különböző véleményeket. Köztársasági elnökként is arra törekszem majd, hogy az ország határain belül és azon kívül is adjunk teret az egymástól eltérő álláspontoknak, határozottan kiállva a saját értékrendünk mellett, melyet alaptörvényünk világosan és egyértelműen kinyilvánít.

Hidegen hagyják a személyeskedő viták

– Megválasztása előtt tartott beszédét hallva az ellenzék részéről Ungár Péter máris politikai támadást intézett ön ellen, azt vélelmezve, hogy a fogantatás pillanatától oltalmazni kívánt élet melletti kiállása mögött az abortuszok szigorításának szándéka húzódik meg. Hogy élte meg azt, hogy egy elvi jelentőségű nyilatkozat alapján azonnal egy direkt politikai küzdelembe kívánták belerángatni?

– Nem lepett meg, hozzá vagyok szokva, hogy ott is feszültséget próbálnak szítani, ahol nincs.

– Fel van-e készülve arra, hogy az ön által ígért aktív szerepvállalás jobban aktivizálja majd az ön politika vitapartnereit is? Hogyan kívánja kezelni ezeket a támadásokat? Vitába bocsátkozik, ha kell, vagy kívül marad a politikai adok-kapok világán?

Eltéveszteném a célt, ha a személyemet érő támadásokkal foglalkoznék. Abban bízom, hogy az aktív elnökség megszólítja majd a jó szándékú embereket. Az életünknek számos, a politikán túlmutató tere van, ahol lehetőségem lesz a magyarok gondolatait, érzéseit, örömeit és aggodalmait még jobban megismerni és képviselni. Rövid távon nekik, ezen túl pedig az Úristennek tartozom elszámolással.

Ami a politikusokat illeti: eddig is tartottam magam ahhoz, hogy személyeskedő politikai vitákba nem szállok be, ez a jövőben is így lesz.

Sorsdöntő választás előtt áll az ország

– Kapott-e valami szellemi útravalót az önt jelölő pártoktól, amelyeknek a képviseletére államfőként kiemelten figyelni kíván?

– Isten, haza, család – ezek a hívószavak a sajátjaim is.

– Mivel érvelne a vasárnapi választáson való részvétel fontossága mellett?

– Legnagyobb fiunk első választó, tizennyolc éves fiatalember. Rajta és a barátain keresztül is látom, mekkora érték, hogy egy demokráciában időről időre lehetőség nyílik a jövőnket befolyásoló döntést hozni. A tét békeidőben is nagy, de most nem ilyen időket élünk.

Háborús fenyegetettség, világjárvány, súlyos világgazdasági és nemzetközi kihívások közepette élünk.

Ezért sorsdöntő a választás. Én mindenkit arra bátorítok, saját fiunknak is azt javaslom: vegyen részt az országgyűlési választáson, és alapos végiggondolás után, a közéleti szereplők valós teljesítményére figyelemmel, a lehetséges jelölteket mérlegre téve, nemzetünk érdekeit szem előtt tartva húzza be az ikszet.