Nagyot erősödött Budapesten is a Fidesz

Vágólapra másolva!
Fontos győzelmet aratott a Fidesz Budapesten, a 14. számú körzetben. Dunai Mónika 2014-es és 2018-as választókerületi sikere után meg tudta tartani egyéni mandátumát 2022-ben is. Mindezt pedig úgy, hogy most kapta a legtöbb szavazatot. Ez a győzelem volt a leglátványosabb példája a kormánypártok budapesti erősödésének, amely más körzetekben is meglátszott: korábban biztos baloldali körzetekben lett nagyon szoros az eredmény.
Vágólapra másolva!

Dunai Mónika a szavazatok 44,66 százalékával (25 114 szavazattal) legyőzte Szilágyi Györgyöt, a baloldali összefogás jobbikos jelöltjét, aki a voksok 43,98 százalékát (24 733 szavazatot) szerezte meg a budapesti 14-es választókerületben.

Szoros, de annál fontosabb győzelmet aratott Dunai Mónika Forrás: Dunai Mónika/Facebook

A választókerületben 1994-ben, majd pedig 2002-ben és 2006-ban is az MSZP diadalmaskodott. A Fidesz fölénye 2010 óta tart, mivel azóta mind a parlamenti, mind az önkormányzati választásokat megnyerték ebben a választókerületben. Dunai Mónika 2014-ben győzött először a választókerületben a szavazatok 43,01 százalékával. 2018-ban pedig a szavazatok 41,17 százalékával védte meg mandátumát. Jól mutatja Dunai mostani győzelmének a jelentőségét, hogy mind 2014-ben, mind 2018-ban kisebb szavazataránnyal nyert, mint 2022-ben. Dunai most szerezte a legtöbb szavazatot (25 114) is az eddigi három olyan voksolás közül, amikor elindult.

Emlékezetes, Gyurcsányék korábban magabiztosan állították, hogy Budapesten minden egyéni választókerületet meg fognak nyerni, ez lett volna a minimum feltétele országos győzelmüknek is. Dunai Mónika győzelme után biztossá vált, hogy ez nem válik valóra, a baloldali összefogás antiszemita jelöltje, a jobbikos Szilágyi György pedig 12 év után inthet búcsút a parlamenti munkának.

Dunai Mónika a HírTV-nek arról beszélt, hogy Budapest legmenőbb kerülete lesz a tizenhetedik.

- említette Dunai Mónika a siker egyik okát.

Dunai sikere abból a szempontból is nagyon fontos volt, hogy egy antiszemita jelöltet győzött le. A választás előtt látott napvilágot, hogy a The Jewish Voice újabb antiszemita jobbikos politikus botrányát derítette ki. A lap arról írt, hogy az ellenzéki párt prominens politikusa, Szilágyi György beszédet mondott a neonáci Árja Testvériség védelmében.

A szélsőjobboldali Szilágyi Györgyöt győzte le Dunai Mónika Forrás: Facebook

Az amerikai neonáci börtöntöltelékekből álló Árja Testvériség (Aryan Army) nevű, számos bűncselekménnyel és gyilkossággal meggyanúsított bűnszervezet. A The Jewish Voice honlapjára feltöltött videó tanúsága szerint

A jobbikos politikust Bohár Dániel próbálta volna az ügyről kérdezni, nem sok sikerrel. Szilágyi ugyanis végig hárított, a videóban „további jó munkát kíván" a riporternek, majd arra szólítja fel Bohárt, hogy kérjen bocsánatot Jakab Pétertől. Az nem derül ki, hogy miért.