Három nőre is rátámadt egy férfi az utcán Göncön

Vágólapra másolva!
Többek között felfegyverkezve elkövetett garázdasággal vádol az Encsi Járási Ügyészség egy 54 éves férfit, aki tavaly nyáron Göncön több nőre is rátámadt. Egyiküket lefejelte és megpofozta, egy másikat arcon ütött, egy harmadikra pedig vasvillát fogott, aki rémületében egy zsugor vizet maga elé tartott, így próbált védekezni ellene. 
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint 2021 július egyik délutánján a férfi Göncön egy a kocsijában ülő nőt kezdett szidni. Mindezt egy másik gönci nő előtt, aki megpróbálta megnyugtatni.

A férfi odalépett hozzá és lejelte, majd odébbállt.

A nőnek komolyabb sérülése nem keletkezett.

A hónap végén a férfi megint belekötött egy nőbe az utcán.

A vita hevében arcon köpte, majd tenyérrel fejen ütötte.

A nő félelmében elszaladt. Másnap délelőtt a férfi a saját háza előtt volt az utcán. Kezében egy vasvillát tartott, és a testvérével hangosan veszekedett, aki hazaküldte a férfit. A támadó elindult. Az úton meglátott egy nő, aki éppen bevásárlószatyrokat pakolt ki az autójából.

Nagyjából két méterre megközelítette és a hasa felé mozdította a vasvillát.

A rémült nő egy zsugor ásványvizet tartott maga elé. Hátrálni kezdett, átment az autó másik oldalára. Rákiabált a férfire, hogy hagyja békén, mire a férfi csak annyit válaszolt, hogy hívhatja a rendőröket, aztán elsétált. Az ügyészek a büntetett előéletű férfivel szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványoztak.