Felgyújtotta, a nagyszülei borsodi házát, mert az nem lehetett az övé

rendőr, rendőrség, illusztráció, kitakart
Vágólapra másolva!
Benzinnel locsolta be, aztán felgyújtotta nagyszülei Borsod-Abaúj-Zemplén megyei házát egy 23 éves férfi. Mindezt azért, mert azt a nagyszülei nem akarták neki adni. Utóbb. Ugyanis eredetileg az az övé lett volna, csakhogy olyan életet kezdett élni, ami az idős embereknek nem tetszett. Később azt is írta a nagyapjának, hogy rommá fogja verni. Aztán, hogy öngyilkos lesz, de előtte még „mindent elrendez".
Vágólapra másolva!

A 23 éves férfit kiskorától a nagyszülei nevelték, és megígérték neki, hogy a borsodi kistelepülésen lévő egyik családi házukat megkapja akkor, ha egy másik házról lemond lánytestvére javára, és 2.500.000 forintot fizet a másik testvérének.

Amikor úgy döntött, hogy hazaköltözik külföldről, ahol dolgozott, olyan életet kezdett élni, ami nem tetszett a nagyszüleinek. Itthon már

nem dolgozott, folyamatosan szórakozni járt, ezt pedig az idős emberek finanszírozták, akik ekkor úgy döntöttek, hogy nem kapják a beígért házat.

Meg is hirdették, és előszerződést kötöttek rá.

A férfi ezen felháborodott, és október elején küldött egy üzenetet a nagyapjának, amiben azt írta:

Azt is megígérte, ha a ház nem lehet az övé, felgyújtja azt.

Fenyegetőzését be is váltotta, egy hét múlva az éjszakai órákban elment a házhoz, betörte annak ablakát, és másfél liter benzint locsol szét, majd azt begyújtotta.

A bútorok azonnal égni kezdtek. Csak azért nem történt nagyobb baj, mert a nagyszülők a szomszédos házból meglátták a lángokat, és azonnal hívták tűzoltókat.


A házban több mint 700.000 forint kár keletkezett.

Az unoka a következő napon telefonon hívta a nagyapját, és ismét fenyegetőzött, hogy ha nem állnak el a szerződéstől, porig égeti a házat. Később azt is mondta, öngyilkos lesz, de előtte még elintézi, hogy senki ne élvezhesse a vagyont.

A gyújtogató ellen most vádat emeltek.

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!