Milliókat csalt ki az emberektől egy borsodi lelkész

illusztráció, fizetés, bér, jövedelem, pénz, személyi kölcsön, kölcsön, kéz, bankjegy, forint
Vágólapra másolva!
Börtönbe kerülhet az 45 éves, borsodi lelkésznő, aki 2019 majd 2020-ban milliós, illetve tízmilliós összegű kölcsönöket vett föl különféle ürügyekkel, melyeket sosem fizetett vissza.
Vágólapra másolva!

A nő 2012. december végétől 2021. március közepéig egy borsodi kistelepülésen dolgozott lelkészként. 2019. augusztusában

felkereste az egyházközség képviselőjét azzal, hogy saját vállalkozást szeretné beindítani, ezért először 3 millió forint kölcsönt vett fel, majd később további 2,5 millió forintot kért tőle.

2020. májusától augusztus végéig magánszemélyektől vett fel kölcsönöket azzal, hogy az életbiztosítását akarja lejárat előtt felszabadítani, letéti jegyét szeretné kiváltani, emellett többször kért pénzt olyan ürügyekkel, mint a parókia tetőszerkezetének cseréje, illetve javítása.

A kért összegek 500.000 - 10 millió forint között voltak.

A kép illusztráció Forrás: shutterstock

A nő a felvett pénzt később sosem fizette vissza.

A nő összesen 46 millió forintot csalt ki az emberektől, azáltal, hogy a hivatásával visszaélt.

Az ügyészség börtönbüntetést javasolt a a büntetlen előéletű nővel szemben.