Teljesen összeroppantak a medencébe fulladt pilisi kislány szülei

Vágólapra másolva!
Pénteken egy 2 éves kislány belefulladt a családi udvaron lévő medencébe Pilisen. A mentők hosszasan küzdöttek, de az életét már nem lehetett megmenteni. A Blikknek a család szomszédja elmondta, hogy egyelőre nem tudják, hogy a kislány hogyan eshetett bele a felállíthatós medencébe. Az apának és az anyának a mindene volt a kislány, akinek nem régen ünnepelték a születésnapját.
Vágólapra másolva!

Pénteken a pilisi orvosi rendelőhöz riasztották a mentőket egy 2 éves kislányhoz, aki a család udvarán beleesett a medencébe. Mentőhelikopter is jött a helyszínre, de a gyerek életét már nem lehetett megmenteni.

– mondta a Blikknek a család szomszédjában élő nő. Ő éppen az orvosi rendelőbe ment a lányával, ahonnan kiküldték őket, mert előtte szállt le a mentőhelikopter.

A nő elmondása szerint a lány apja vasárnap el is pakolta a medencét, és egy műanyag asztalt tett a helyére székekkel.

Az asztalosként dolgozó Ambrusnak és a pénzügyekkel foglalkozó Erikának a mindene volt a kislány, elképesztően szerették. Igyekeztek mindent megadni neki, nemrég ünnepelték a második születésnapját"

– folytatta a szomszéd, majd hozzátette, hogy felfoghatatlan, hogy a kislány miért maradt magára.

Az utcában többen úgy tudják, hogy egy nyomozó vitte el a falu rendelőjéhez a kislányt, ahova a mentőket is hívták. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs ás PR vezetője a lapnak a elmondta, hogy a mentőket egy orvosi rendelőbe riasztották a kislány újraélesztéséhez. Több mentőegység, köztük Gyermek-mentőorvosi kocsi és mentőhelikopter is érkezett, hosszan küzdöttek a kicsi életéért, de sajnos menthetetlen volt.

A szomszédok szerint az anya éppen éppen egy képet festett a házban, amikor a kislány beleesett a medencébe.

Egyesek szerint az apa éppen enni ment be a házba, mások szerint pedig otthon sem volt, hanem az egyik féltestvére vigyázott a kislányra. A Blikk úgy tudja, hogy a szülők teljesen összeroppantak a történtek után.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított eljárást az ügyben, egyelőre ismeretlen tettes ellen.