Félpucér dílerre csaptak le baktalórántházi lakásán - videó

Vágólapra másolva!
A 23 éves, baktalórántházi férfi egy másik, már korábban őrizetbe vett helyi dílertől vette meg a drogot, amit tovább adott, ezzel fedezte saját és családtagjai megélhetését.
Vágólapra másolva!

A nyíregyházi rendőrök kábítószer-kereskedelem miatt indítottak eljárást A 23 éves, baktalórántházi B.A. ellen. A férfi egy másik helybélitől, B.T.-től vette a drogot, melyet ő maga is árult. B.T.-t június 24-én fogták el egy összehangolt akció keretében Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Borsod-Abaúj-Zemplén megye határán.

Az autójában több mint egy kiló barna kristályos anyagot találtak

Ezt abból a pénzből vette, amit B.A adott neki azért, hogy az így beszerzett drogot hatású anyagot eladhassa.

Forrás: PoliceHungary / Youtube

A nyíregyházi rendőrök B. A.-t július 6-án fogták el a baktalórántházi otthonában, majd kihallgatták, őrizetbe vették, és javasolták a letartóztatását, melyet a bíróság ma el is rendelt - írja a Police.hu.