Időközi választást tartottak vasárnap Miskolc 3-as számú egyéni önkormányzati választókerületében. A választáson óriási fölénnyel, a szavazatok 56,24%-nak megszerzésével a Fidesz-KDNP jelöltje, Barta Gábor nyert. Újpest 12. egyéni választókerületben szintén a korábbi képviselő lemondása miatt kellett voksolást tartani, itt szűk különbséggel a baloldal jelöltje, Maholányi Zsolt nyert. A Hajdú-Bihar megyei Derecskén korábban feloszlatta magát a nyolcfős képviselő-testület, ezért kellett új választást kiírni, itt is hatalmas fölénnyel, a kormánypártok által támogatott független képviselő, Rácz Anikó tudott győzni. Vagyis háromból két helyen a Fidesz nyerte az időközi választást.

 "Nem csak választókerületi riválisomat, de a teljes DK frakciót sikerült legyőznünk! - mondta győzelmi beszédében Barta Gábor, a Fidesz-KDNP képviselője.  Hiába kampányolt az utcán, a lépcsőházakban és a miskolci kocsmákban a DK frakció tagjai, a Miskolc 3. számú választókerület polgárai a mostani győzelemmel egyértelmű üzenetet küldtek: nincs szükségük árnyékkormányra, nincs szükségük Gyurcsányra!

- tette hozzá Barta Gábor. 

Beszédében megköszönte a kampányban dolgozó aktivisták, szimpatizánsok munkáját, majd átadta a szót Csöbör Katalin, fideszes országgyűlési képviselőnek, aki a teljes, - ahogy Barta fogalmazott - háttérországok biztosította a kampányában.

"Tanulságos időközi választás volt. Az április 3-i országgyűlési választások után most mondhatni házhoz jött a pofonért Gyurcsány Ferenc és a DK frakciója. Egy baloldalinak elkönyvelt, ellenzéki vezetésű városban, úgy tudtunk győzni, hogy a DK teljes frakciója, élükön Gyurcsány Ferenccel, napokig személyesen kampányoltak a választókerületben. A választási eredmény azonban megmutatta, hogy Gyurcsány már csak árnyéka önmagának."

A helyi időközi választás kiírására azért volt szükség a miskolci 3-as számú önkormányzati választókerületben, mert a korábbi, DK-s önkormányzati képviselő, Hegedűs Andrea az április 3-i országgyűlési választások eredménye alapján a baloldali összefogás országos listájáról parlamenti képviselői mandátumot szerzett. A két tisztség egyszerre nem gyakorolható, így – összeférhetetlenség miatt – lemondott helyi képviselői mandátumáról.

A helyi választási bizottság ezért tűzte ki szeptember 25-re az időközi választást. Három jelölt közül lehetett választani: Barta Gábor, a Fidesz-KDNP, Sebe-Gazdig Judit, a DK, az LMP, az MSZP, a Momentum Mozgalom, a Párbeszéd és a Velünk a Város Lokálpatrióta Egyesület, valamint Fülöp József Istvánné, a Munkáspárt és az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) jelöltje közül.

Budapesten a IV. kerületben a 12. egyéni választókerületben szintén a korábbi képviselő lemondása miatt kellett voksolást tartani. A választáson négy jelölt indul, a baloldal jelöltje, Maholányi Zsolt mindössze 64 szavazattal szerzett többet a Fidesz jelöltjével, Jókay Attilával szemben. Maholányi Zsolt így 50,92%-kal nyerte meg az újpesti időközi önkormányzati választást. 

Vasárnap időközi választást tartottak még a Hajdú-Bihar megyei Derecskén, ahol feloszlatta magát a nyolcfős képviselő-testület, ezért kellett új választást kiírni. A választást hatalmas fölénnyel, a kormánypártok által támogatott független képviselő, Rácz Anikó nyerte, a szavazatok 72,26%-át szerezte meg.

Emellett voksoltak még a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Zagyvarékason, itt lemondás miatt választottak új polgármestert. Voksoltak még a Vas megyei Szarvaskenden, a Békés megyei Örménykúton, a Somogy megyei Kisasszondon, valamint a Zala megyei Nemesnépen, ahol egy korábbi időközi polgármester-választáson szavazategyenlőség alakult ki a két független jelölt között.